Gázáremelés költségvetési fedezet nélkül

2006. június 30., 10:00 , 285. szám

A Nemzeti Energetikai Szabályozó Bizottság július 1-jétől ugyancsak jelentősen megemelte az állami költségvetés által fenntartott intézményeknek és a kommunális vállalatoknak szolgáltatandó gáz árát. Az előbbieknek 1000 köbméternyi földgázért 648, az utóbbiaknak 686 hrivnyát kell majd fizetniük. A tarifaemelés váratlanul érte a különböző szintű költségvetéseket, hiszen a várható gázáremelésre nem irányoztak elő pluszköltségeket. Petro Lazar, a Megyei Állami Közigazgatási Hivatal pénzügyi főosztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy az áremelés váratlanul érte a megyét, a költségvetések nem rendelkeznek a megnövekedett kiadások fedezésére előirányzott pénzösszegekkel. Ezeket az állami költségvetésben kell majd előirányozni, ám mindaddig, amíg a parlament nem módosítja az állami büdzsét, a helyi költségvetésekben a negyedik negyedévre előirányzott keretből fogják fedezni a július 1-jétől jelentősen növekedő kiadásokat. Petro Lazar közölte, hogy a gázáremelés folytán a helyi költségvetéseknek Kárpátalján 20 millió hrivnyás pótlólagos kiadással kell számolniuk.

(bj)