Markó-Gyurcsány találkozó Budapesten
Mielőbb meg kell határozni a romániai magyarság számára elsőbbséget élvező stratégiai célokat, ezért a magyar kormány és az RMDSZ vezetői a kétoldalú konzultáció folytatásában állapodtak meg Budapesten - mondta múlt pénteken Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, jelezve azt is: az RMDSZ egyetért azzal, hogy szükséges a támogatási rendszer módosítása, de azt kéri, hogy a támogatásra szánt összegek ne csökkenjenek.
A politikus azt követően nyilatkozott, hogy az általa vezetett RMDSZ küldöttség Budapesten találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.
Markó szerint Gyurcsány arról tájékoztatta a szövetség képviselőit, hogy ez csak az első megbeszélés abban a konzultációsorozatban, amelyet a magyar kormány kezdeményezett az RMDSZ-szel. A romániai magyar politikus is fontosnak tartja az eszmecsere folytatását, mivel tisztázni kell azokat az erdélyi magyarság számára stratégiai fontosságú prioritásokat, amelyek hozzájárulnak majd a közösség Európai Unión belüli versenyképességéhez és szülőföldjén maradásához. (MTI)