Több mint 5 ezer jelentkező az UNE-n

Szeptembertől fogorvosokat is képeznek

2006. július 21., 10:00 , 288. szám

Végéhez közeledik az idei felvételi vizsgaidőszak az Ungvári Nemzeti Egyetemen. A felvételizők július 10-25. között adnak számot tudásukról, a jelentkezések száma idén meghaladta az 5 ezret. Szeptembertől nappali tagozaton 956, levelezőin 190 elsős egyetemista tanulhat állami költségen, ez 13 hallgatóval több a tavalyinál. Idén először valamennyi, az egyetemre felvételiző diáknak számot kellett adnia ukrán nyelvtudásáról, függetlenül attól, hogy milyen tannyelvű iskolát végzett, illetve milyen szakra jelentkezett. A megye legrégebbi felsőoktatási intézményének a múlt tanévben közel tízezer hallgatója volt: 6,1 ezer nappali, 3,7 ezer levelező tagozaton.

A közgazdasági és a filológia karon csökkent az államilag finanszírozott helyek száma (12, illetve 5 fővel). Az egyetemen idén először indul fogorvosi képzés, 25 fő részére állami költségen. A felvételizők között a földrajz tanszék által meghirdetett turizmus szak volt a legnépszerűbb, melyen 14-szeres volt a túljelentkezés. Továbbra is kedvelt a nemzetközi kapcsolatok szak, itt egy helyre 12-en jelentkeztek. A jogon tízszeres, a banki ügyek szakon nyolcszoros a túljelentkezés. Ellenben évek óta "pang" a fizika, valamint az orosz nyelv és irodalom szak, itt másfél jelentkezés jut egy helyre.

A magyar nemzetiségű diákok idén 400 egyetemi helyre pályáztak. Ezen belül legtöbben magyar nyelv és irodalom szakra (50 fő), valamint mérnöki, illetve magyar történelem és európai integráció szakra (47 és 35 fő). A három matematikai szakra összesen 39 magyar diák jelentkezett. A filológia kar indította magyar szakon a korábbi 15 helyett idén 14 államilag finanszírozott, nappali tagozatos helyre hirdetett felvételt. Indult viszont levelező tagozat, itt 5 térítésmentes helyre 17-en jelentkeztek.

A felvételizőknek rossz hír, hogy az egyetem szeptembertől 23%-kal megemelte a költségtérítéses szakok tandíját. Az emelés csak az elsősöket érinti, a felsőévesek tandíja nem változik. A legdrágább a jogi képzés (7600 hr/év), a nemzetközi kapcsolatok (7100 hr) és a fogorvosi szak (7000 hr). A nővérképzés a "legolcsóbb", ennek díja 2700 hr/év.

P.ZS.