Ötven év után újra az iskolapadban

Érettségi találkozó Nagydobronyban

2006. július 28., 10:00 , 289. szám

Nem mindennapi eseményre került sor múlt szombaton a Nagydobronyi Református Líceum épületében: ötven évvel az érettségi után újra találkoztak egymással és osztályfőnökükkel az egykori diákok.

1953-ban két osztályban 76-an kezdték el itt, a Nagydobronyi Középiskolában (jelenleg a Nagydobronyi Református Líceum épülete) 8-10. osztályos tanulmányaikat, azonban 1956-ban csak 43 tanuló érettségizett le.

Az öregdiákok meghatódva köszöntötték egymást, majd bevonultak az egyik osztályterembe. Helyet foglalva a padokban, fiatalkori tanulmányaikra, diákcsínyeikre emlékeztek. Bara Erzsébet, a mostani találkozó egyik főszervezője köszöntötte a megjelenteket és családtagjaikat, köztük Beczánics Miklós osztályfőnököt, aki egyben az utolsó életben maradt tanára az akkori tantestületnek. Gönczy Sándor öregdiák, a KMPSZ elnökségi tagja a többiek nevében gyertyát gyújtott az azóta elhunyt diákok és tanáraik emlékére. 1956-tól napjainkig a 43-ból 13 diák hunyt el, akikre egyperces néma csenddel emlékeztek a többiek. Majd mindenki beszámolt élete alakulásáról. Mint elhangzott: a legtöbben nyugdíjasok, de olyanok is vannak, akik még dolgoznak. Néhányan Magyarországra települtek át, ám kivétel nélkül visszavágynak szülőföldjükre. Kiss Tamás, akinek négy unokája van, így fogalmazott: "Bármi is történik az életben, legfőbb dolog, hogy ne csüggedjünk el, éljünk krisztusi életet. A hit, remény és szeretet a legfontosabb." Többen továbbtanultak, diplomát szereztek. Sokan közülük a nehéz, de szép pedagóguspályát választották, mint pl. a két diplomát szerző és 48 évig tanító Gönczy Sándor. Azonban mindannyian teljes értékű, változatos életpályát futottak be, és öregbítették iskolájuk jó hírnevét. A nap méltó befejezése volt a jó hangulatú vacsora, melyen tréfásan annak a reménynek is hangot adtak, hogy legközelebb ötven év múlva ugyanitt...

F. Zs.