Fiúgyermekotthon épül Ráton

Összefog holland önkéntes, szentendrei diák, budapesti ügyvéd

2006. augusztus 11., 10:00 , 291. szám

Gondviselés Háza Egészségügyi Gyermekotthon néven muködik majd az a Ráton épülo árvaház, mely családi típusú otthont kíván teremteni az árván maradt fiúgyermekeknek. Az intézmény létrehozását Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke kezdeményezte.

A hivatalosan családi típusú gyermekotthonként bejegyzett intézmény fiúkat fogad majd 2-18 éves kor között. A különbözo korosztályú gyerekeket egy-egy családi házban helyezik el, ahol családias körülmények között élhetnek neveloikkel. A tervezett négy lakóházból az elso immár beköltözheto, a második épül, csakúgy, mint a foépület, melyben a kiszolgáló egységek - központi konyha, mosoda, adminisztratív helyiségek, betegszoba, valamint egy közösségi terem - kapnak helyet.

- A püspök atya megbízásából 2003-ban kezdtük el a hivatalos engedélyek begyujtését, 2004 oszén raktuk le az elso lakóház alapjait. Az építkezés tavaly májusban indult és idén oszre tervezzük az elso "nagycsalád" beköltözését. Az egyház által visszaigényelt, illetve megvásárolt két szomszédos telek alapterülete 1,2 hektár, így van boven hely a tervezett zöldterület, játszótér, sportpálya kialakításához. Az elso lakóépület gyakorlatilag elkészült, a másodikat holland önkéntesek építik. Májusban lerakták az alapokat és felhúzták az elso emeletet, augusztusban ismét jönnek, hogy teto alá tegyék - tudtuk meg Bíró Árpád építésvezetotol.

- Pályázott alapítványi pénzekbol és magánszemélyek felajánlásaiból építkezünk. Érkezett már segítség Európa több országából, de Ausztráliából, Amerikából is. Munkánk során nagyon sokszor megtapasztaljuk az isteni gondviselést. Nemrég épp esedékes volt egy megrendelt asztalosmunka kifizetése, amire nem volt pénzünk. Aztán megkaptuk az István, a király c. eloadáson gyult pénzadományokat. Köszönet érte a fellépo szentendrei katolikus fiataloknak és az adakozó közönségnek - mondja Bíró Mária koordinátor.

Helyben a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány támogatja a gyermekotthon létrehozását, melynek internetes honlapján sok segíto szándékú ember "rátalál" a ráti projektre. Például az a 25 fos budapesti diákcsoport, mely egy hétig vállalt önkéntes munkát az építkezésen. A Bíró házaspár egy budapesti ügyvéd segítségét is kiemeli, aki hasznos tanácsokkal segíti munkájukat.

Az anyagbeszerzésre, építkezésre eddig közel 800 ezer hrivnyát költöttek, a tervezett intézmény teljes költségvetése ennek többszöröse. Az épülo gyermekotthont megtekintette Oleg Havasi, a megye kormányzója, aki ígéretet tett arra, hogy az elso lakóházat állami költségen látják el a szükséges bútorokkal. Az otthon jövobeni muködtetését illetoen a felek megállapodtak abban, hogy a nevelok bérét és a gyerekek ellátását az állam finanszírozza majd.

P. ZS.