Eladó a kultúra?

2006. szeptember 15., 10:00 , 296. szám
Szálloda lesz a makkosjánosi kultúrházban

A Makkosjánosi Községi Tanács által korábban hozott döntés értelmében egy helybeli vállalkozó tulajdonába került a művelődési háznak és a postának helyet adó épület első és második emelete.

A tanács indoklása szerint az eladást az épület romló állaga, a fenntartására, fűtésére fordítható pénzösszeg hiánya tette szükségessé. Arra a kérdésre válaszolva, miként lehet összeegyeztetni egy épületen belül a művelődési ház és a szálloda működését, nem fogja-e zavarni pl. a diszkó a szálloda vendégeit, Barta Márta polgármester lapunknak elmondta, hogy az új tulajdonos teljes felújítást és tetőátfedést hajt végre, és nem csak az általa megvásárolt szinteken, hanem a földszinten is - ahol a művelődési ház található - hangszigetelő anyaggal fogja bevonni a falakat, hogy a zene ne zavarja a vendégeket. A polgármester szerint az épület két szintjének eladása folytán több mint 80 ezer hrivnyával gazdagodott a helyi költségvetés, és az üzemelteltéséből a jövőben befolyó adók jelentős része is helyben marad. A decemberben megnyíló szállodában több mint 20 új munkahely jön létre. Ottlétünk során nem sikerült találkozni a művelődési ház vezetőjével, pedig szerettük volna megkérdezni, ő mit szól ahhoz, hogy az általa vezetett intézmény épületében egy szálloda nyílik.

A Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal művelődési osztályán is aziránt érdeklődtünk, hogy lehet összeegyeztetni egy épületen belül a művelődési ház és a szálloda üzemeltetését. Olekszandr Matej főmunkatárs ezt nem tartja jó ötletnek, ám a művelődési házak fenntartása már nem az osztály hatásköre, hanem a helyi tanácsoké, azok döntenek a művelődési házak épületeinek vagy azok egy részének bérbeadásáról vagy áruba bocsátásáról. Az egyedüli követelmény csak az, hogy az épületben, illetve annak egy részében továbbra is művelődési intézmény működjön. A művelődési osztály csak javaslatot tehet a művelődési házak kihasználása terén, ám azokat a legtöbb esetben nem fogadják meg a helyi tanácsok. Tájékoztatása szerint egyelőre egyedi eset a járásban, hogy művelődési háznak és szállodának kell megférnie egy épületen belül. Sajnos nem tartja kizártnak, hogy a makossjánosiak példája más községeket is arra késztet majd, hogy a leromlott állagú művelődési házak épületének egy részét bérbe adják vagy eladják.

-figyelő-