Őszi falunapok

2006. szeptember 22., 10:00 , 297. szám
A nagypaládi lányok szépen citeráztak

A munkácsi járási Beregrákoson múlt vasárnap került sor a település történetének második falunapjára. A rendezvény focimeccsel vette kezdetét: Beregrákos és Iványi csapata mérkőzött meg egymással, majd a program kosárlabdadobó-versennyel folytatódott, ahol a legjobb kosaras 50 hrivnyát nyerhetett. A szokásos istentiszteleten Pál László református lelkipásztor hirdetett igét. A hivatalos megnyitón Kohutics Dezső polgármester köszöntötte az összegyűlteket és meghívott vendégeket, többek között Magyar Lászlót, Beregrákos testvértelepülése, Nyírtelek polgármesterét és küldöttségét, Vaszil Bihunecet, a Munkácsi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesét, valamint Volodimir Mikitát, Ukrajna érdemes festőművészét, a település szülöttét. A falunapon átadták Beregrákos és társközsége, Kajdanó új zászlóit. A településen ezen kívül még egy esemény történt: az egykori kolhoziroda falán felavatták Salamon Béla (1885. március. 4.- 1965.június.15.) itt született budapesti színész, kabaréigazgató, érdemes művész, a Vidám Színpad tagjának kétnyelvű emléktábláját. A további programban volt még motorostalálkozó, a helyi fiatalság énekkel, verssel és tánccal lepte meg a közönséget, valamint fellépett a munkácsi járási Beregszőlős zenekara, majd hajnalig tartó dáridóra került sor.

Csongoron szintén e napon került sor falunapra. Baksa Tibornak, a település polgármesterének megnyitó beszédét követően a focit kedvelő népes közönség előtt megkezdődött a kispályás utcabajnokság, melyen hat utca válogatottja mutathatta meg, mit tud, majd tizenegyesrúgó versenyre került sor. A népviseletbe öltözött csongori műkedvelő fiatalok verssel, népdallal és néptánccal léptek színpadra. Közben a háttérben több bográcsban főtt az ízletes bográcsgulyás, sült a finom saslik, valamint sokan álltak sorba a vattacukorárusnál, körhintánál és tombolavásárlásnál. A falunapozók igényeit rengeteg kioszk, stand elégítette ki, a programokat és az étkezést pedig diszkózene tette kellemessé. Végezetül a falunap hajnalig tartó mulatsággal fejeződött be.

Macsola község címeres zászlajának ünnepélyes átadásával vette kezdetét vasárnap a helyi falunap. A szervezők harmadízben invitálták szórakozni a két társközség - Macsola és Hunyadi - lakóit a községháza udvarán. A Molnár Zsolt magyarországi díszítőmester által készített faluzászlót Demkó Ferenc görög katolikus parókus szentelte meg, aki köszöntőjében rámutatott: a címeres lobogó a helyben való összefogás, a közös sors megélésének jelképe kell legyen. A környező településeket képviselő polgármestereket, valamint a jelenlévő közönséget Balogh János helyi polgármester üdvözölte. A gazdag kulturális programban felléptek a macsolai, hunyadi műkedvelő és hagyományőrző csoportok, bemutatkozott a Nagyberegi Művelődési Ház, és kiváló élőzenével szolgált az Integrál együttes. Este tombolasorsolás, szőlővásár, szüreti mulattság várta a nagyközönséget.

Nagypalád ötödik falunapján jeles eseményre került sor: hivatalosan is átadásra került a település felújított művészeti iskolája. Botos Csaba, Nagypalád polgármestere beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik anyagi támogatásának köszönhetően ez az esemény megvalósulhatott. A kulturális program során a nagypaládi hagyományőrző fiatalok citerazenét, karikázó és szatmári táncot, szambát és keringőt adtak elő, majd színpadi előadás keretében egy, a régi magyar világ hangulatát felidéző falusi fonóest került bemutatásra. Volt még táncverseny, labdarúgó-mérkőzés, bográcsfőzés, tombolasorsolás sok értékes ajándékkal, majd a falunap táncmulatsággal ért véget.

F. Zs., P. Zs.