Megjelent az Irka őszi száma

2006. szeptember 29., 10:00 , 298. szám

A legnépszerűbb kárpátaljai gyermeklap idei harmadik száma éppen olyan, amilyennek lennie kell, azaz egyszerre nyárbúcsúztató és őszköszöntő, vakációsirató s az iskolakezdést (mértékkel, természetesen) üdvözlő. Figyelemre méltó, hogy az olvasók számára már ismert kárpátaljai költők - mint amilyen például Szalai Borbála vagy Weinrauch Katalin -, s a megunhatatlan klasszikusok (Zelk Zoltán, Áprily Lajos stb.) mellett a szerkesztőknek ezúttal is sikerült csatasorba állítaniuk néhány kevésbé ismert, vagy ritkábban olvasható rímfaragó versét is, mint amilyen például Gárdonyi Géza vagy Kapuvári Béla. A prózát kedvelők olvashatják Janikovszky Éva Már iskolás vagyok című írásának egy részletét, valamint Nadar Kekelidze és Sempé Goscinny egy-egy elbeszélését, s természetesen nem maradhattak el a megszokott népmesék sem. Ezúttal is jelentkeznek a jól ismert szórakoztató-foglalkoztató rovatok (Tündérujjak, Nyitva van az aranykapu, Fesd ki!), de az újabb ismeretekre vágyók is találnak maguknak olvasnivalót az Útravalóban, a Számítógép-suliban vagy a Mindenfélében. Végül az őszi szám ráadásának tekinthető, hogy a lap képes összeállítást közöl az immár 13 éves Irka nyári születésnapi bulijáról, valamint válogatás látható az óvodai rajzpályázatra érkezett munkákból. A sokéves hagyománynak megfelelően a lap hátsó borítójának belső oldalán ezúttal is közöl egy kivágható, s falra akasztható/ragasztható iskolai órarendet azok számára, akiknek eddig még nem sikerült megszerkeszteniük vagy megvásárolniuk a sajátjukat.

(hk)