A Premix marad Kárpátalján?
A környezetvédelmi miniszter Ungváron
A Premix néven elhíresült veszélyes hulladékot konténerekbe zárják, s az emberektől minél távolabb helyezik el ideiglenes tárolásra - hangzott el azon a szeptember 22-i ungvári sajtótájékoztatón, amelyen Vaszil Dzsarti környezetvédelmi miniszter számolt be a kárpátaljai környezetvédelmi szakembereknek, a megye vezetőinek, a rendkívüli helyzetek minisztériuma és a legfőbb ügyészség képviselőinek részvételével a vidék környezetvédelmi problémáiról folytatott tanácskozás eredményeiről.
A Premix további sorsával kapcsolatban eredetileg három lehetőséget vizsgáltak meg a szakemberek: az anyag Magyarországra való visszaküldését, feldolgozását, illetve tárolását. Végül az utóbbi megoldást választották, aminek költségeit 3,5 millió hrivnyára becsülik. A hulladék tárolásának helyéről a szakemberek döntenek majd, a miniszter azonban nem tudott pontos határidőt megnevezni arra, mikor történhet meg a jelenleg nyitott vasúti kocsikra pakolt műanyag zsákokban tárolt anyag biztonságos elhelyezése. A sajtótájékoztatón ugyancsak jelen lévő Oleg Havasi kormányzó jelezte, hogy rövid határidőkkel számolnak.
A tanácskozás kapcsán az is elhangzott, hogy a megyében több mint 300 illegális szemétlerakót tartanak nyilván, ahol mintegy 4 milliónyi tonna szemét csúfítja, szennyezi a környezetet. A környezetvédelmi minisztérium úgy döntött, szemétfeldolgozó üzem megépítését finanszírozza megyénkben. A tervek szerint az objektum 35 millió hrivnyás beruházással két év alatt valósulna meg. (Kárpátalja/mukachevo.net)