Keresztyén kávéház nyílt

2006. október 6., 10:00 , 299. szám

Dohányfüst- és alkoholmentességet, kulturált környezetet kínál az a kávéház, melyet a KRISZ (Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet) beregszászi székházában nyitottak meg múlt vasárnap.

Az ünnepélyes avatóra a vártnál is többen voltak kíváncsiak, főként fiatalok. Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke tartott áhítatot, majd a jelenlévő lelkészek egy-egy igeszakaszt olvastak fel és lelki útravalót mondtak. A Hajnalcsillag keresztyén együttes énekszóval dicsérte az Urat.

A kávéház célja: biztosítani egy nyugodt, keresztyén szellemiségű helyet a Beregszászban élő, ott tanuló diákoknak, főiskolai hallgatóknak. Könyvtár, számítógépterem is várja az idelátogatókat. Az épület második szintjén a KRISZ székháza, állandó irodája kap helyet. Mint elhangzott, minden fiatalt szívesen látnak a kávéház programjaira (címe: Széchenyi utca 48.), a KRISZ által szervezett előadásokra, találkozókra.

-nagy-