Műbalhé volt a szlovákiai álidegenvezetős ügy

2006. október 6., 10:00 , 299. szám

Megszüntették az eljárást mindhárom magyar állampolgár ellen, akiket még májusban vettek őrizetbe Szlovákiában állítólagos tiltott idegenvezetés miatt.

Május 20-án a pozsonyi történelmi óvárosban két magyar városnéző csoport három tagját "jogtalan idegenvezetés" gyanúja miatt egy helyi idegenforgalmi ellenőr vitette el a rendőrséggel, s hosszú órákig őrizetben tartották őket.

Az új szlovák kormány hivatalba lépése után Budapest közölte: a magyar városnézőket ért incidenst a magyar fél csak akkor tekinti lezártnak, ha a rendőrségi vizsgálatnak véget vetnek. Július második hetében a rendőrség a vizsgálatot két személy esetében megszüntette, a harmadik ellen pedig az illetékes pozsonyi óvárosi kerület közigazgatási osztálya szabálysértési eljárás keretében folytatta a vizsgálatot. Őt azzal gyanúsították, hogy az incidens közben meglökte a szlovák idegenforgalmi revizort.

A hivatal most ezt a szabálysértési eljárást is megszüntette, mert a lökdösődés tényét egyetlen kihallgatott tanú sem tudta bizonyítani, "vallomásuk nem volt értékelhető." (MTI/Kárpátalja)