Újrakezdődött a Viktorok harca

Hivatalosan természetesen mind Viktor Juscsenko elnök, mind Viktor Janukovics miniszterelnök hevesen tiltakozna a fenti megállapítás ellen. Az emberek - és így a politikusok - gondolatait azonban sokkal pontosabban fejezik ki tetteik, mint a szavaik. Az ország két első embere pedig nyilvánvalóan hadműveletekbe kezdett egymás ellen.

Az elnök részéről az új Baloga-féle adminisztráció az addigi szerencsétlen bagázs helyett hatékony hadműveleti központként kell hogy irányítsa a védelmet a "donok" térnyerésével szemben. Az elemzők egyelőre minőségi javulást regisztráltak az új adminisztráció működésében a szószátyár Ribacsukhoz, vagy az intrikus Zincsenkóhoz képest. Igaz, az elnöki lépések jogi megalapozása továbbra is gyenge lábakon áll.

Janukovics megpróbálkozott egy sor narancssárga gubernátor leváltásával. Ezzel még mélyebbre hatolt az elnök vadászterületére, mint amikor elkezdett külpolitizálni. Mégis meglepetésként érte, hogy a kormányülésen a narancssárga miniszterek a narancssárga kormányzók védelmére keltek. Meg is torpedózták a Janukovics-féle eredeti javaslatot.

A "fődon" erre hisztériás rohamot produkált, és elkezdett összevissza fenyegetőzni. Ott rögtön Juscsenko minisztereinek a kirúgására tett átlátszó célzást, kisvártatva pedig arra, hogy az önkormányzati törvény átírásával megszüntetik a gubernátorokat mint intézményt.

Az utóbbi terv megvalósítása nem megy alkotmányreform nélkül, ahhoz viszont a parlament 2/3-a, vagyis 300 képviselő kell. A miukrajnánkosok nélkül ez nem jöhet össze, ha pedig hivatalosan is összevesznek az elnökkel, akkor végképp marad a szűk kormánytöbbség a parlamentben.

Az elnök megnyirbált jogkörei közt ott van a vétó intézménye. Juscsenko ezzel a fegyverrel a parlamenti ellenzékre támaszkodva gyakorlatilag leblokkolhatja a törvényhozó munkát. Se egy új adótörvény, se egy új privatizációs szerződés, sem a legkisebb módosítás a polgári törvénykönyvben nem mehet át akarata ellenére.

Janukovicsnak tehát nem lenne szabad feszítenie a húrt, mégis ezt teszi. Pedig sokan úgy gondolták, a donok képesek tanulni a hibáikból. Az elnökválasztásokat azért vesztették el a biztos szavazói bázissal és a többieket messze felülmúló anyagi tartalékokkal rendelkező donyeckiek, mert gátlástalanságukkal maguk ellen hangolták a többieket. Most is előrehaladtak ugyanezen az úton.

Érdekes fejlemény, hogy az ellenállás központja az elnök lehet és nem a hivatalos ellenzék, Timosenko személyében. Ez utóbbi azzal állt elő, hogy vezetné a nemzetbiztonsági hivatalt (elődje Porosenko, majd Gorbulin). Juscsenko nem utasította vissza azonnal a régi narancsos koalíció újjáélesztésének eme groteszk formájú variánsát.

Lehet, hogy Juscsenko csak azért keménykedik, hogy valamivel jobb koalíciós feltételeket csikarjon ki Janukovicstól. Ha így lenne, az még egy érv, amiért a miniszterelnöknek nem lenne szabad sarokba szorítani a "lágy" Juscsenkót, aki az elnökválasztási kampány alatt megmutatta, hogy kemény is tud lenni.

Az embereket a nagypolitikai intrikákból a gázpopulizmus érinti a legközvetlenebbül. A kormány most dolgozik Timosenko elképzelésének megvalósításán. A lényeg, hogy az ukrajnai kitermelésű gázból oldják meg a lakossági ellátást olcsón, az ipar pedig használja a drága orosz fűtőanyagot. Az olcsó ukrán és a drága orosz gáz árának a kiegyenlítése a lakosságnak és a gazdasági szereplőknek azt jelenti, hogy a fűtésért fizető kisember dotálja a donyecki iparbárókat. Másfelől, a gázárak mesterséges alacsonyan tartása a mérhetetlen pazarlást konzerválja, ami az ukrán felhasználókat jellemzi.

Az biztos, hogy legsúlyosabb következményei a mostani tétovázásnak lesznek, mert tovább rontja majd az amúgy is alacsony fizetési morált, miáltal még kevesebből kell majd fenntartani a többszörösen lehasznált energetikai infrastruktúrát.

Sz. K. M.