Egy magyar bank - az OTP Ukrajnában

2006. október 20., 10:00 , 301. szám

A kijevi székhelyű, magyarországi OTP Bank által megvásárolt Raiffeisenbank Ukraina (RU) sajtószolgálatának közlése szerint nevet változtatott a pénzintézmény, melynek hivatalos neve ezentúl OTP Bank AKB.

A RU részvényei 100%-ának 650 millió euróért a magyar OTP Bank Plc. általi megvételéről 2006. június 1-jén kötötték meg a szerződést. A tranzakció végleges lezárására október 10-én került sor. A kijevi székhelyű, 1998-ban alapított RU 55 bankfiókot működtet. Az Ukrán Nemzeti Bank adatai szerint 2006 júliusában a nyolcadik helyet foglalta el az Ukrajnában működő 166 bank rangsorában, piaci részesedése 3,6 %.

A magyarországi bank vezetése, többek között Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes szeptember 1-jén mutatta be Kijevben az OTP Bank AKB-t. Csányi Sándor elmondta: az OTB Bank AKB jövő évtől közvetlenül a bevásárlóközpontokban fog fogyasztói hiteleket nyújtani. A 2007. év végéig 110-re, 2008. végéig pedig 180-ra kívánja növelni fiókjainak számát a bank, mely a kifejezetten banki szolgáltatások mellett biztosítással is kíván foglalkozni.

Az Európa 10 legnagyobb bankja között található OTP Bank Ukrajnán kívül Bulgáriában, Horvátországban, Montenegróban, Oroszországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában rendelkezik leánybankkal.

Kárpátalján egyelőre nem történt meg a Raiffeisen Ukraina bank megyei kirendeltségének a névváltoztatása, azonban Makszim Gorgyijcsuk kirendeltségvezető tájékoztatása szerint az OTP Bank név felvételére várhatóan október végéig sor kerül. Az ungvári kirendeltségen kívül Munkácson működik egy bankfiók, s a tervek szerint az év végéig megnyílik az OTP Bank fiókja Beregszászban is. (bj-kommersant.ua-korrespondent.net-mti.hu-tozsdeforum.hu-vgo.hu)