A KMKSZ labdarúgótornája Badalóban

Árpád Kupa

2006. október 27., 10:00 , 302. szám

Második alkalommal került lebonyolításra a KMKSZ és a szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete (KMKSZ BKSZ) közös rendezésében az Árpád Kupa labdarúgótorna, melyen öregfiúkból álló (35 évesnél idősebb játékosok) csapatok vettek részt. Az eseménynek ez alkalommal Badaló adott otthont.

A tornán részt vevő együttesek mindegyikében jócskán akadt egykoron a megyei bajnokságot, sőt az Ungvári Zakarpattyát is megjárt játékos, így a Badaló-Csoma közös csapatban Szalai Imre, Csirpák Géza és Csavarga Iván, a beregszásziaknál Szimku András, a jánosi körzetet képviselő együttesben pedig Hidi István, Dub György és mások szórakoztatták a nagyérdeműt. A kétszer 25 percig tartó összecsapások (a kondíció ugye már nem a régi - a szerk.) nyitányaként nem bírt egymással Badaló-Csoma válogatottja és Beregszász (2-2). Ezt követően a Jánosi körzetéből kikerülő játékosokból álló együttes 2-0-ra legyőzte Beregszászt, majd a Bakancsos Lászlóval , a KMKSZ BKSZ elnökével megerősített házigazdáknál is jobbnak bizonyultak 3-0-ra. A tornagyőzelmért járó vándorkupát (Gergely István csetfalvai fafaragó alkotása, aki Árpád fejedelem alakját mintázta a serlegre) így egy évig a jánosiak birtokolhatják, akik nevében Sass Ernő csapatkapitány vehette át Bakancsos Lászlótól a díszes serleget.

A fődíj mellett a szervezők különdíjjal jutalmazták a torna gólkirályát (Dub György), a legjobb játékosát (Hidi István), valamint a legjobb kapust (Bakancsos Lajos), akik okleveleket vehettek át. A jól sikerült tornát követően a csapatok egy ízletes bográcsgulyás elfogyasztásával pótolták az elégetett kalóriákat és közben kielemezhették a mérkőzések történéseit.

(felvégi)