Mindenki a maga ellensége

Janukovics a donyeckiek élén továbbra is buldózerként nyomul. Az elnök két miniszterét - az igazságügyit és a kulturálist - már kitúrta, másik hármat - a bel-, kül- és hadügyminisztert nyomás alá helyezte. Ezek közül a két utóbbi az, aki alkotmány szerint is az övé, Lucenko személyében a kormányalakításkor egyeztek ki.

Az elnök és a miniszterelnök hatáskörét az alkotmány és a törvények nem tisztázzák pontosan. Ezért is van napirenden a két intézményről szóló törvény meghozatala. A kormányról szóló jogszabálynak mind az elnöki, mind a miniszterelnöki variánsa a parlament előtt van. Logikus, hiszen most nem érvényesül a szokásjog, ami a Kucsma-időkben eldöntötte a hatásköri vitákat.

Juscsenko azonban gyenge elnök és húzza magára Janukovicsot. Az pedig nemcsak a régi elnöki szokásjogi kompetenciákat szeretné megszerezni, hanem olyan területekre is ácsingózik, amelyek alkotmányosan is az elnökhöz tartoznak. Például a külpolitika. A szevasztopoli támaszpont ügye, vagy a világkereskedelmi szervezethez (WTO) való csatlakozási verseny az oroszokkal, azok a külpolitikai témák, amelyekben Janukovics az elnökétől eltérő álláspontot fogalmazott meg.

Nem tágít Janukovics a gubernátorfronton sem, újabb támadást indítva az elnök helyi emberei ellen. Régen ez tipikusan elnöki jogkör volt, a mostani szabályozás inkább a kormánynak kedvez, a gyakorlatban pedig meg kell egyezni a két főnöknek, ha le akarnak cserélni egy kormányzót.

A kormányfő nyomulása Juscsenko határozott ellenlépéseit kellett volna, hogy kiváltsa. Hajduk - nem Janukovics-párti donyecki milliomos - kinevezése a nemzetbiztonsági bizottság élére megfelelő ellensúlyozó lépésnek tűnik. A donyecki csapat ugyanis egyre kevésbé látszik egységesnek. Sok szó esik például arról, hogy Ahmetov Kolesznyikovval más vonalat visz, mint a Janukovics-Kljujev páros. Valamiféle nyílt összeütközésről azonban egyelőre nincs szó a régiós táborban.

A Mi Ukrajnánknak azonban sikerült az összevisszaság és tehetetlenség netovábbját mutatnia kongresszusán. A gyűlésen ellenzéki erőként kellett volna zászlót bontani a pártnak, miután nem sikerült egyenrangú félként bekerülni a hatalomba. Erre jött Juscsenko, és leállította az ellenzékbe vonulást, majd megpróbálta Porosenkóék és Bezszmertnijék helyére Jacenyukot, az adminisztráció új csillagát főnöknek a párt nyakába varrni. Miután ez nem sikerült, a delegátusok feloszlottak anélkül, hogy bármit is tisztáztak volna. Bemutattak egy újabb, életlen karddal végrehajtott politikai harakirit.

Pedig az elnöknek vigyáznia kellene a pártjára, hiszen ha az szétmállik, nem tud majd vétózni. Az elnöki vétó ugyanis csak a képviselők egyharmadának támogatásával képes leállítani a kormányzati törvénykezdeményezéseket. Ha ez az eszköz is elvész, akkor vissza kell térni a Majdanhoz, vagyis tömegmozgalmat kell majd szervezni a donyeckiek ellen. Most azonban azon túl, hogy még tovább éleződik az ország két fele közötti ellentét, aligha lehet egy győztes narancsos mozgalomban bízni.

Sz. K. M.