Szent Imre-napi búcsúk

2006. november 10., 09:00 , 304. szám
Szentmise a beregardói kápolnában

Államalapító Szent István királyunk és felesége, Boldog Gizella fiának, Szent Imrének tiszteletére tartottak római katolikus búcsút múlt vasárnap Nagybocskón és a beregardói Szent Imre római katolikus kápolnában.

Nagybocskón zsúfolásig megtelt a Szent Imre tiszteletére szentelt római katolikus templom a búcsú napján. Mintegy 300 római és görög katolikus hívő gyűlt össze a helyi hívekkel és a más településekről – Rát, Téglás, Szürte, Rahó, Gyertyánliget, Aknaszlatina és Técső – érkezett zarándokokkal együtt, hogy a fiatalon elhunyt, szentéletű hercegre emlékezzenek.

Az ünnepi szentmisén dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök mondott szentbeszédet, aki emlékeztetett: 2006 a magyar nemzet lelki megújulásának az éve. A továbbiakban a megyéspüspök Krisztus követéséről beszélt: Jézus Krisztus követése ne hagyomány és ne mindennapi szokás legyen a hívőknek, hanem meggyőződés – az Igazságnak a követése. S mi ez az Igazság? Krisztus. Hol találjuk meg ezt az igazságot? Az egyházban, mely nem más, mint közösség Vele és egymással. S ebbe a közösségbe tartoznak a szentek is.

Az ünnep kapcsán Pápai Lajos Szent Imre életéről, személyiségéről is beszélt: A herceg életerős, kiválóan képzett, uralkodásra jól felkészített ifjú volt. Amikor a legenda szerint imában megkérdezte Jézust, mit ajánljon fel neki az életéből, ezt a választ kapta: a szüzességedet. Imre fel is ajánlotta ezt.

A szentbeszéd ukrán nyelvű összefoglalását a görög katolikus híveknek Szulincsák Sándor helyi lelkipásztor tolmácsolta. Az ünnep fényét a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő aknaszlatinai Bel Canto énekkar szolgálata is emelte.

Beregardóban az ünnepi olvasmány a Bölcsesség könyvéből hangzott fel a fiatalon meghalt igaz ember sorsáról. "Az igaz ember akkor is elnyeri a teljes boldogságot, ha fiatalon ragadja el a halál. Az emberi élet értékét ugyanis nem a hosszú öregkor adja meg, és nem az évek számával mérik érdemét."

Az ünnepi szentmisét Bohán Béla beregszászi plébános közreműködésével Mikulyák László koncházi plébániai kormányzó, újmisés atya celebrálta. Szentbeszédében László atya Imre herceg példás életéről beszélt, aki bár ifjúként meghalt, de Szent Gellért püspök tanítványaként tiszta életet élve teljesítette az egyik legfőbb parancsolatot: szerette Istent és embertársait. Mikulyák atya Imre herceget példaként állította a magyar ifjúság elé. "Nagyon fontos, hogy mai modern korunkban a világ nyújtotta kényelem – média, luxus stb. – ne vonja el figyelmünket azokról a dolgokról, melyek Isten előtt kedvesek. Ne feledjük: a világi dolgok csak sírig tartanak, s kárhozatba dönthetnek. De ha követjük a parancsolatokat, ahogyan Szent Imre is tette, kedvesek leszünk az Úr előtt" – szólt az intelem. Az ünnepség újmisés áldással zárult, majd az ardói hívek agapén látták vendégül a zarándokokat.

F. Zs.