Folytatódott a Rizak-per

2006. november 17., 09:00 , 305. szám
Itt még hivatalban

Hétfőn folytatódott Ivan Rizak kárpátaljai szociáldemokrata exkormányzó büntetőpere az Ivano-Frankivszk megyei fellebbviteli bíróság előtt.

A bíróság elsőként Oleg Iscsenkót, az ungvári Zakarpattya labdarúgóklub egykori elnökét, volt kenyérgyári igazgatót hallgatta meg, aki jelenleg vállalkozóként tevékenykedik. Iscsenko a tárgyaláson megerősítette korábbi tanúvallomását, miszerint a vádlott 32 ezer (majd további 10 ezer) dollár csúszópénzt követelt tőle. "Azt ígérte, különben megsemmisít" - tette hozzá a tanú. Mint elhangzott, Iscsenko a 32 ezer dollárt a kormányzó irodájában adta át Rizaknak, ahol jelen volt annak egyik tanácsadója is.

Ivan Rizak tagadta a tanú állításait. A vádlott a továbbiakban követelte a bíróságtól az egyik ügyésznek a pertől való eltiltását, azt állítva, hogy az a Barva cégtől kapott csúszópénzért dolgozik, s kérte, hogy az SZBU ellenőrizze az információt. A bíróság nem vette figyelembe a követelést, mivel, indoklása szerint, a vádlottnak eddig nem volt kifogása a vád képviselői ellen, így észrevételeit írásban kell benyújtania, hogy tanulmányozhassák azokat.

Ugyancsak tanúként hallgatta meg a bíróság annak a lapnak a kiadóját, amelyben a Volodimir Szlivkát bíráló, állítólagosan "megrendelt" írások jelentek meg az ungvári egyetem rektorának halála előtt. A tanú a bíróság előtt visszavonta ez ügyben tett korábbi vallomását. Ivan Rizak ennek alapján kérte, hogy ejtsék az öngyilkosságba kergetés vádját, ám a bíróság ezt elutasította.

Mint ismeretes, a bíróság október 25-én újította fel Ivan Rizak ügyének tárgyalását, akit többek között Volodimir Szlivka öngyilkosságba kergetésével, hivatali helyzettel való visszaéléssel, zsarolással, csúszópénz elfogadásával, tömeges szolyvai zavargások szervezésével vádolnak. A tárgyalás november 20-án folytatódik. Rizakot 2005 májusában őrizetbe vették, majd ugyanazon év szeptemberében óvadék ellenében szabadlábra helyezték. (Kárpátalja/pravda.com.ua/kommersant.ua/ua-reporter.com)