Megújult a magyar iskola

2006. december 1., 09:00 , 307. szám

Múlt kedden ünnepélyes külsőségek között átadták a Kőrösmezői Általános Iskola második szintjét, így az itt tanuló gyerekek mostantól kényelmesebb körülmények között tanulhatnak.

Az iskola vezetésének, tanári karának már régóta dédelgetett álma volt, hogy bővítse az épületet, anyagiak hiányában azonban ez sokáig megoldhatatlan volt. Ausztriai és holland egyházak, magánszemélyek, szervezetek, valamint az anyaországi, Várföldi Tamás vezette Érd Egymásért Alapítvány sietett a segítségükre, s ennek eredményeként megvalósulhatott a terv. A második szinten - melyet a padlástérből alakítottak ki - több osztály és egy számítógépterem kapott helyet. A most kialakított új helyiségeket azonnal birtokukba veszik a tanulók. Egyelőre az 5. osztály fog ott tanulni, a későbbiekben a leendő általános iskolai (5-9.) osztályok.

Az összegyűlt szülők, tanárok jelenlétében Losák István rahói plébános megszentelte az intézményt. Mint azt Franc Ignác, a KMKSZ Kőrösmezői Alapszervezetének elnöke elmondta, a további tervek szerint még egy szintet emelnének az épületre, ahol szobákat, köztük egy közösségi termet alakítanának ki, melyre nagy szükség van a nyáron itt megrendezésre kerülő ifjúsági találkozók miatt.

-halász-