A legcsodálatosabb gyermek

2006. december 22., 09:00 , 310. szám

Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt! (Ésaiás 9: 6-7)

A karácsonyt megelőző adventi időszak nemcsak a szeretet ünnepére készít fel minket, hanem az eljövendő Jézus Krisztusra irányítja tekintetünket. Mi azt a Jézust várjuk vissza az égből, akinek első eljövetelét is pontosan megjövendölték a próféták. Ahogyan szóról szóra beteljesedtek a próféciák Jézus születésére nézve, úgy lesz majd az ember Fiának napjaiban is, ahogyan Jézus kijelentette. Bár nem tudjuk a napot és órát, minden jel arra mutat, hogy az Úr eljövetele közel van.

Olyan néphez jött el az Isten Fia, amely sötétségben ült, akik a halál árnyékának völgyében lakoztak. Azért jött, hogy levegye a terhes igát, összetörje az elnyomó botját, megszüntesse a háborút, hogy ne legyen harci saru és vérbe fertőztetett öltözet. Egy gyermek születik, fiú adatik, akinek a neve : CSODÁLATOS, TANÁCSOS, ERŐS ISTEN, ÖRÖKKÉVALÓSÁG ATYJA, BÉKESSÉG FEJEDELME.

Akik úgy várták mint gyermeket, nem csalódtak benne. A pásztorok elhitték, amit az angyal mondott: "Találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban." (Luk. 2:12) Simeon a gyermekben az Úrnak Krisztusát, az ő Megváltóját látta meg. (Luk.2: 25-30) József elhitte az ígéretet: "Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből."(Máté 1:21)

Fiú adatik nékünk. Isten az ajándékozó, mi vagyunk a megajándékozottak. "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3:16)

Az uralom az ő vállán lészen. Birodalmakat próbáltak ideig-óráig fegyverekkel fenntartani, de azok megszűntek. A Jézus uralma nem erővel és hatalommal növekedik, hanem szeretet által. A gonoszt jóval győzte meg, a Jó Pásztor életét adta a juhokért.

Nemcsak a neve csodálatos, hanem minden, ami vele kapcsolatban van. A szeplőtelen fogantatás, szűztől születés, a csodák, melyek messiási jelek voltak, hogy a vakok szemei megnyíltak, a siketek hallottak, a sánták jártak, poklosok megtisztultak, a halottak feltámadtak, mind isteni természetét igazolták. Mégsem hittek benne azok, akik mást vártak. Pedig szeretete a legcsodálatosabb! Miért szeret engem, mikor én bűnös vagyok. Milyen csoda, hogy új szívet és új lelket ad, bennem lakik és velem marad minden napon a világ végezetéig.

Jézus csak jó tanácsot ad: Szeress, bocsáss meg, gyűjts mennyei kincseket, ne félj, csak higgy, tartsd meg az ő beszédeit és cselekedd meg, nem rendülsz meg soha. Ne hallgass soha rossz tanácsra, hamis prófétákra, ragadozó farkasokra, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzád. Ne hagyd magad becsapni az ördög szolgáitól, jövendőmondóktól, halottidézőktől, mert a lelkedet kárhozatra viszik. Ne a teremtményekben bízzál, csillagokban, emberekben, önmagadban, hanem egyedül Jézus Krisztusban. "Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta."

Mint kis gyermek született meg Betlehemben, ennek ellenére őbenne lakozik az istenség teljessége testileg. Azért hívják nevét erős Istennek, mivelhogy az is. "Aki mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére." (Fil.2:6-11)

Azért hívják Békesség Fejedelmének, mert ő békéltette meg Istennel a világot az ő keresztjének vére által. Ha úgy fogadjuk Jézust, ahogyan a próféták megírták, akkor nem csalódunk benne. Nyíljon meg a szemünk és szívünk, hogy a betlehemi gyermekben ismerjük fel az Úr Jézus Krisztust.

"Jászolágyban ki az ott,

Kit imádnak pásztorok?

Ő az Úr, csodák csodája,

Ő az Úr, a menny Királya!

Térdre hullva hódolunk

Néked, ó, Krisztus Urunk!"

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves Olvasónak együtt az angyali karral:

"Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!" (Lukács 2:14)

Horkay László