A hideg ukrajnai politikai helyzet

Miután Juscsenko másodszori nekifutásra aláírta a költségvetést, a politikai évet befejezettnek lehet tekinteni Ukrajnában. A Putyin-látogatást nem lehet ilyen lezáró akkordnak számítani, mert nem volt komoly belpolitikai tétje sem.

Az viszont, hogy az elnök a miniszterelnök valamilyen ígérete fejében enged az álláspontjából, a belpolitikának jellemző kínosan ismétlődő fordulata. Korábban azt állította, a megemelt létminimum és minimálbér nélkül nem hagyja jóvá a költségvetést. Ez esetben az ország költségvetés nélkül kezdi az évet - egy újabb alkotmánybírósági beadvánnyal a hatásköröket illetően.

Odalett volna a politikusok hosszú újévi vakációja, akiknek teljes gőzzel kellett volna bizonygatniuk, hogy a másik tábor hozott össze kezelhetetlen helyzetet. Mindezek helyett egy ígéret a krízisellenes koalíciótól a minimálbér majdani emelésére, és az elnök be is adta a derekát.

Ha tehát nincsenek rendkívüli események, akkor a jövő évtől is ugyanezt lehet várni. Janukovics a krízisellenes "donok" élén újabb elnöki hatásköröket hódít el, újabb narancsos kádereket cserél régi, kipróbált kucsmistákra, amire az elnök majd vétózik, nem ír alá, nem hagy jóvá. Amíg aztán valamilyen nyilatkozat ellenében, vagy mert hagynak élni valami régi havert, mégiscsak enged.

A legvalószínűbb előre kalkulálható váratlan esemény a rezsiköltségek növekedése okozta tömegreakció lehet. Az, hogy az emberek kézhez véve téli fűtési és egyéb közüzemi számláikat utcára vonulnak, és/vagy nem fognak fizetni. Mellékesen pedig tartósan megutálják azt a politikai erőt, amelyhez a "csomag" köthető.

A magyarországi "csomag" népszerűség-zuhanást okozott a kormánynak még azelőtt, hogy az számlák formájában landolt volna. Kevéssé valószínű, hogy egy, a magyarországinál jóval nagyobb mértékű, és annál jóval szegényebb népességet érintő megszorítás-sorozat ne járjon hasonló eredménnyel. A kijevi polgármestert, aki nagy elánnal kommunikálja a fővárosi tarifaemeléseket már elérte az a szociológiai effektus, hogy nem tudják megtalálni azokat, akik pár hónapja még rá szavaztak.

Mindez azonban hipotézis, hiszen az újabb kori ukrán történelemben - egy kivétellel - a "puliszka nem robban" szabály érvényesült. Eszerint a "megélhetési válságba" sodródott kis ukránok zokszó nélkül a hivatalos gáz-, fűtés-, villanyszámlákra költik majd nemcsak hivatalos, hanem a szürke-fekete gazdaságban szerzett jövedelmeiket is. Mert szeretik a békességet, azt, hogy az állami bürokrácia fojtogatta gazdaság mégiscsak növeli szép lassan a jövedelmeket.

A másik betervezhető krízishelyzet, az a városokat megbénító csőtörések, legyenek azok víz- vagy távhővezetékek. Miután a városi infrastruktúra régóta lehasznált, az ukrán városok oroszruletteznek az időjárással: melyik fogja követni Alcsensztet az idén. Politikailag ameddig évente csak egy-két ilyen eset történik, a technogén vészhelyzetek kezelhetők maradnak.

A nagypolitikai játszma résztvevőinek habitusán, lelkiállapotán nagyon sok múlik. Nemhiába kezdtem ezt az elemzést is az elnök politikai-pszichológiai profiljának újbóli felvázolásával. Amit most pontosítok annyiban, hogy nem lehet teljesen biztosra venni Juscsenko folyamatos hátrálását. Szerintem igenis benne van a pakliban, hogy valamilyen (jelentéktelen) ügyben megmakacsolja magát és törésre viszi az ellentétet. Végül is egyszer már mutatott erélyt, keménységet és kitartást.

A "donoknak" elvileg nem kellene kísérletezniük azzal, hogy sikerült-e újraéleszteni a Majdan Juscsenkóját. Alaptermészetük azonban nem engedi, hogy ne próbálják meg legázolni azt, akit gyengébbnek tekintenek. Azt sem, hogy hisztizzenek, ha valaki mégis szembeszáll.

Lelki egyensúlyuknak az sem tesz jót, hogy a vörösök és a rózsaszínek továbbra is zsarolhatják őket. Sokatmondó tény, hogy nem voltak képesek elég embert átcsábítani a foszladozó elnöki pártból és Timosenkótól, hogy meglegyen a többségük Moroz és Szimonenko nélkül, velük együtt pedig a kétharmaduk.

Timosenko, ha nem is villog az ellenzék vezérének a szerepében, de a papírforma érvényesül, párhuzamosan veszíti el üzletember-támogatóit, és fedi le a narancsos szavazótábort. Ha sikerülne begyűjteni az esetlegesen megjelenő "proteszt-szavazókat", akkor neki állhatna a zászló.

Ezekre a "hidegben érlelődő" szavazókra azonban Szimonenko, Vitrenko és mások is ácsingóznak. Jó kis kavarodás lenne tehát egy előrehozott választáson, amiről biztosan lehetne állítani, hogy nem következik be, ha a két fő ellenérdekelt: Juscsenko és Janukovics hidegvérű profiként járna el.

Sz. K. M.