Gettósodás a Vajdaságban
Ana Tomanova Makanova, a Szlovák Nemzeti Tanács elnök asszonya és a vajdasági nemzeti tanácsok koordinátora szerint a szerbiai hatalom nem tett semmit a kisebbségvédelem rendezése terén.
"Nem volt meg a politikai akarat a szükséges törvények meghozatalához. Ilyenek lettek volna a kisebbségek helyzetéről és jogairól szóló, a nemzeti tanácsok hatáskörét és pénzelését meghatározó jogszabályok" - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a magyar és a horvát nemzeti tanács mandátuma lejárt 2006 végén és hogy hamarosan ez lesz a szlovák és a bunyevác tanáccsal is. Ez a következménye a megfelelő jogszabály hiányának. A nem megfelelő kisebbségi politika következményeként a kisebbségek Vajdaságban lassan bezárkóznak kis gettóikba - véli Ana Tomanova Makanova. Ez annak tudható be, hogy Szerbia lakosságának egyötöde még mindig attól retteg, hogy valaki ismét szendvicseket kínál fel nekik az ország elhagyásáért.
"Ez az a múlt, amivel szembesülni kell és meg kell határozni a múlt iránti viszonyt, hogy közösen új ideológiát és a kisebbségi kérdéskörhöz való új viszonyulást alakítsunk ki" - hangsúlyozta. (vajdasagma.info)