Namény: kávéház a város közepén

2007. január 26., 09:00 , 315. szám
Így készül a finom ebéd

Beregszász központjában, a városi művelődési ház oldalában már a hetvenes években is népszerű ivó és étkezde működött. Az évek folyamán a vendéglátóipari egység, melyet időközben a Namény névre kereszteltek, többször átalakult, népszerűsége azonban máig töretlen maradt, s az úgynevezett piacgazdaság közepette is megmaradni látszik.

A szovjet éra testvérvárosi kapcsolatokat kedvelő korszakában történt, hogy Beregszász központjában egybenyitották és felújították a szóban forgó ivót és étkezdét, s Vásárosnaménynak, pontosabban a könnyebb kiejthetőség végett Naménynak keresztelték el. Az időközben a történelem homályába veszett állami közétkeztetési kombinát e jeles egysége így működött egészen a rendszerváltásig. A Naményt ezután – 1996-ban – a dolgozói kollektíva vásárolta ki, s mentette meg az enyészettől.

– Természetesen aggódtunk, hogy sikerül-e nyereségesen működtetni a kávézónkat, de nem volt más választásunk, ha dolgozni akartunk. Ha nem mi vásároltuk volna ki a kávézót, megtette volna más – meséli Tatjana Fanta, aki évtizedek óta dolgozik a közétkeztetésben, s akit a máig közös tulajdonban lévő vállalat jelenleg 11 tagú kollektívája választott igazgatóvá.

A kezdeti nehézségek után fokozatosan normalizálódott a régi-új kávéház helyzete. Ám ha lépést akartak tartani a korral, amikor egymás után nyíltak a csillogó bárok, éttermek, miközben nemcsak hogy nem nőtt a város lakóinak száma, de meglehetősen szegényen is éltek, kénytelenek voltak maguk is megújulni. Így került sor az intézmény felújítására, melynek során átalakították az étteremrészt és a tulajdonképpeni kávézót, miközben egy raktárhelyiségből apró különtermet is kialakítottak a kisebb rendezvények céljaira.

Mint megtudjuk, a város életritmusából következően a kávézó számára a délelőttök jelentik a legnagyobb forgalmat, ekkor térnek be a legtöbben egy kávéra, italra, üdítőre, s a látogatók között sok a törzsvendég. A következő hullámban az ebédelni kívánók érkeznek. A választék az étlapon kávéházhoz mérten tekintélyes, az árak átlagosnak mondhatók.

A Naményban azonban nem ragadtak meg a hagyományos vendégvárás e formáinál. A kávéház rendszeresen ad otthont lakodalmaknak, születésnapi, vállalati és egyéb rendezvényeknek, a kilencvenes évek óta pedig a városban zajló fogadások, munkaebédek és egyéb rendezvények konyhai munkáját, valamint szervírozását és kiszolgálását is vállalják. Azóta képviselőknek, minisztereknek, tudósoknak és művészeknek egyaránt számtalanszor főztek már. Érdeklődtünk néhány rendszeres megrendelőjüknél, akik egybehangzóan állították: a megbízhatóság mellett nem mellékes a Naményhoz fűződő kapcsolatukban, hogy elfogadható áron tudnak jó minőségű, ízletes ételekkel szolgálni.

– Ma már szinte elmaradhatatlan szolgáltatása szinte bármelyik vendéglátóipari egységnek az úgynevezett külső rendezvények kiszolgálása. Nem mondhatni, hogy Beregszászban olyan rendkívüli módon elterjedté váltak volna az efféle események, szerencsénkre azonban legtöbb ügyfelünk a városközpontban, azaz a közelünkben összpontosul, így kedvező feltételekkel tudjuk kiszolgálni az igényeiket.

Ami ételeik minőségét és választékát illeti, az igazgatónő nem köntörfalaz.

– Nem állítom, hogy kirívóan alacsonyak volnának az áraink, arra törekszünk, hogy mind ügyfeleink, mind mi jól járjunk – mondja Tatjana Fanta. – Az a filozófiánk, hogy a némileg kedvezőbb árak érdekében nem érdemes kispórolni az ételből a belevalókat. Amit így a költségeken nyerhetnénk, elveszítenénk azáltal, hogy elpártolnának tőlünk a törzsvendégeink.

Kapva kapunk az alkalmon, hogy megkérdezzük a szakembereket, elégedettek-e mostanság az élelmiszerek minőségével. Az idősebb közétkeztetési dolgozók mosolyogva mesélik, számukra nagyot fordult a világ az elmúlt másfél évtizedben. Korábban elkeseredetten járták a különböző telepeket és raktárakat, az úgynevezett bázákat, hogy valamiképpen hozzájussanak a szükséges élelmiszerekhez, míg ma a nagykereskedők maguk keresik fel őket, hogy felvegyék a rendelést. A piaci versenynek köszönhetően az áruk összességében jó minőségűek, de a tapasztalt szakember azért a mai világban is odafigyel arra, hogy megbízható forrásból szerezze be az alapanyagokat. "Nincsenek ma már hiánycikkek – legyint egyikük nevetve. – Az egyetlen hiánycikk a pénz lehet, különben bármit azonnal leszállítanak."

Természetesen kísérleteznek a Naményban új ételekkel is, ám elsősorban a hagyományos kárpátaljai ízekre alapoznak, amelyeknek itt, az alföldi régiókban elengedhetetlen tartozéka a csemegepaprika. Míg azonban a rendszerváltást követő években sokáig a sült krumplival felszolgált rántott hús volt a legtöbb kárpátaljai vendéglő legnépszerűbb fogása, napjainkra változni látszik a vendégek ízlése. A mindig jól fogyó húsételek mellett egyre többen érdeklődnek a könnyebb, többek között a húsmentes fogások iránt is. Az étlapon így ma már feltétlenül szerepelniük kell például a különféle töltelékű derelyéknek, a szakemberek szerint azonban a szovjet idők klasszikus tejfeles "olágyija" és "szörnyikije" aligha tér vissza egyhamar az étlapokra a fajlagos munka- és eszközigényesség miatt.

Ami a jövőt illeti, abban mindenki bizonyos a Naményban, hogy dolgozni és boldogulni fognak, konkrét terveket készíteni azonban meglehetősen nehéz.

– Amíg sok vendégünk csupán fél kávét rendel, mert mindössze ennyire telik a pénzéből, addig aligha számíthatunk nagy fellendülésre – magyarázza Tatjana Fanta. – Azt valljuk azonban, hogy ha nincsenek nehézségeid, akkor utat tévesztettél. A nehézségek arra valók, hogy leküzdjük őket.

hk