Csuhévilág

2007. február 2., 09:00 , 316. szám

Csuhéból ügyesen megfont kosárkák, kézitáskák és babák vonzották magukra a tekintetet minap a beregszászi piac bejáratánál. A baba például szakasztott úgy volt fonva, ahogyan az ifjúságot okítani hivatott kiadványok leírják nagyanyáink kedvenc játékszerét. Nem álltuk meg, hogy szóba ne elegyedjünk a készítőikkel.

A ma már nyugdíjas Varga Erzsébet és férje, Sándor nem helyi kézművesek, valójában vízumügyben érkeztek Viskről Beregszászba, az ungvári magyar főkonzulátus itteni ügyfélszolgálati irodájába. De ha már rászánták magukat az utazásra, úgy gondolták, kihasználják az alkalmat, hogy szerencsét próbáljanak a portékájukkal. Így azután, amíg Sándor a hivatalos ügyeket intézte, Erzsébet kirakta a maguk készítette árut a piac bejáratánál. Számításuk bevált, sokan megálltak megcsodálni az aprólékos munkával megfont, megcsomózott-megkötött kosarakat, táskákat, asztali alátéteket, korsó- és üvegtartókat, papucsokat, csuhébabákat, s még ki tudja, mi mindent. E valóságos csuhéipari kiállítás változatosságára jellemző, hogy még mobiltelefonra való tokot is találtunk a kínálatban.

Mint megtudhattuk, a családi munkamegosztásban a férj feladata a csuhé beszerzése és a különböző tárgyakhoz szükséges fából készült keretek elkészítése, amibe azért már Erzsébet asztalos veje is besegít. A csuhét megtisztítják, megszárítják, ecettel kifehérítik, ahogy illik. A kötés Erzsébet keze munkáját és fantáziáját dicséri, amely folyton újabb és újabb tárgyak kiötlésére ösztönzi.

Ő maga még 13 éves korában tanulta a mesterség alapjait édesanyjától, s e foglalatosság végigkísérte egész életén át. Kezdetben, még a szovjet időkben, afféle mellékkereset volt a csuhéval való foglalatosság a családban, a tetszetős női táskák igen kelendőek voltak akkoriban Leningrádban és Szocsiban is. Később, a rendszerváltást követően egy helyben alakult vállalatnál "hivatásosként" kamatoztatta tudását Erzsébet egészen nyugdíjba vonulásáig. A csuhézás azóta fontos keresetkiegészítő tevékenységgé lépett elő, hiszen a szerény nyugdíjból - különösen a mai gáz- és villanyszámlák mellett - szinte lehetetlen megélni. Az otthon elkészült darabokat hol a ház utca felőli kerítésére akasztva kínálják megvételre, hol a közeli Aknaszlatina piacán. Mint mondják, a kereslet változó, leginkább a turisták részéről nagy az érdeklődés.

Vargáék életét így foglalja mintegy keretbe a csuhé, de - mint Erzsébet némi szomorúsággal a hangjában megjegyzi - a községükben ma már szinte csak az öregek űzik a mesterséget, a fiatalok nemigen akarnak vele foglalkozni, habár még mindig sok család megélhetéséhez járul hozzá ez a Beregvidéken mára majdhogynem elfeledett tudomány.

hk