Majdnem árvíz Kárpátalján

Rendeződött a helyzet az áradás után

2007. február 2., 09:00 , 316. szám

A hétvégére rendeződött a helyzet Kárpátalja áradások sújtotta körzeteiben, vasárnapra helyreállt az áram- és gázszolgáltatás Nagykomját községnek abban a részében is, ahonnan 22 családot telepítettek ki a hét közepén.

A múlt hét közepén – keddtől csütörtökig – az Ung, a Latorca, a Borzsa és a Tisza vízgyűjtő területén lehullott 85 milliméternyi eső következtében gyors áradás kezdődött, s a víz az alacsonyabban fekvő, gátakkal nem védett helyeken utakat, településrészeket öntött el. Az árvíz négy járásban okozott károkat.

Szerencsére az áradás nem járt olyan súlyos következményekkel, mint amilyenekről egyes ukrán tévécsatornák, s rájuk hivatkozva hírügynökségek is tudósítottak. Így tévedésnek bizonyult az a hír is, amely szerint Kárpátalján hétezer embert kellett kimenekíteni az otthonaikat veszélyeztető árvíz elől: mindössze egy településen kellett családokat kitelepíteni.

A legsúlyosabb helyzet a Nagyszőlősi járásban alakult ki, ahol a Borzsa Nagykomját községben 68 lakóházat veszélyeztetett, s itt 22 otthon lakóit kellett kitelepíteni. Az elárasztott településrész korábban is veszélyövezetnek számított, mégsem kapcsolták be az árvízvédelmi programba, így gáttal sem védték. Barta József, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnökhelyettese elmondta: számottevő mennyiségű bekészletezett élelmiszer, takarmány, építőanyag, műtrágya ment tönkre, fóliaházak sérültek meg, a kár értéke körülbelül 85 ezer hrivnya.

A megáradt Ung Perecsenyben elöntötte a város vízművének egyik szivattyúállomását, ezért a település egy napra ivóvíz nélkül maradt. Ebben a járásban a víz 342 házat öntött el, majd 150 hektár mezőgazdasági területet és 13 településen 213 ásott kutat árasztott el.

Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnökének tájékoztatása szerint a járásban Sárosoroszi közelében és a beregi erdő környékén lépett ki medréből a Borzsa. Anyagi kár nincs, bár a fakitermelésben fennakadások mutatkoztak.

A Técsői járásban négy település 55 lakóházát fenyegette a víz, de a lakosok kitelepítésére itt nem volt szükség. Ebben a körzetben a megáradt folyók elmostak két gyalogjáró hidat, 240 méternyi megerősített partszakaszt és 90 méternyi földutat.

Munkácson a Latorca keltett riadalmat, itt egy utcát öntött el a víz, de csak négy ház pincéjét árasztotta el.

Az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériumának kárpátaljai kirendeltsége 35 munkagépet és 131 főt vezényelt az áradás által sújtott térségekbe a védelmi munkákra. A közegészségügyi hatóság Perecseny körzetében elkezdte a kutak fertőtlenítését. A hét végére mindenütt helyreállt a közúti közlekedés Kárpátalján. (MTI/Kárpátalja)