A szerbek meghamisították a népszavazást?

2007. február 16., 09:00 , 318. szám

Bírálják a szlovákiai lapok Ján Kubis szlovák külügyminisztert, amiért az a pozsonyi parlament európai ügyeket felügyelő bizottságának ülésén arról beszélt, hogy Vuk Draskovic egy magánbeszélgetésben elmondta: a szerb alkotmányról szóló októberi népszavazáson a hivatalos adatokkal ellentétben nem 50, hanem csak 42 százalékos volt a részvétel.

Csáky Pál, aki a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) színeiben szintén tagja ugyanennek a bizottságnak, pikánsnak nevezte a történteket, miután a bizottság kormánypárti képviselői is megszavazták a koszovói rendezés tervét támogató szlovák álláspontot. Ez azért is feltűnő, mert az előző héten a parlament külügyi bizottságának szlovák kormánypárthoz tartozó elnöke, Boris Zala még azzal riogatott, hogy ha Koszovó önállósul és azon belül a szerb autonómia is létrejön, attól a szlovákiai magyarok is vérszemet kaphatnak, mert precedens-értékűnek tekintve a balkáni fejleményt, ők is autonómiát követelhetnek. Ez végső soron Szlovákia magyarok lakta régióinak elszakításával fenyegeti az ország területi egységét, Kubis külügyminiszter is hasonló aggodalmainak adott hangot - emlékeztetett rá az Új Szónak nyilatkozó Csáky. (MTI/fidesz.hu)