Családtípusú gyermekotthon Nagydobronyban

Sámuel Alapítvány

2007. február 23., 09:00 , 319. szám
Egyházi és közigazgatási vezetők is részt vettek a gyermekotthon átadásán

Nagydobronyban az öt éve alakult Sámuel Alapítvány segítségének köszönhetően a hatodik – az Ungvári járásban az Alapítvány által létrehozott első – családtípusú gyermekotthont avatták fel az elmúlt héten, amely a megyében a 27.

A beregszászi származású Bocskor Albert és Andrea közel két évvel ezelőtt határozta el: két saját gyermekük mellett árva gyermekeket is szeretnének nevelni. Egy a Sámuel Alapítvány által szervezett konferenciáról írt cikkben olvasták, hogy kevés család jelentkezik erre a nemes feladatra. Ez megerősítette elhatározásukat, és másfél évvel ezelőtt jelentkeztek a Sámuel Alapítványnál. 2006 novemberében Beregszászból átköltöztek új lakóhelyükre, Nagydobronyba, ahol a Sámuel és a Szivárvány Alapítvány közösen vásárolt házat számukra. A 9 éves Anitát és az 5 éves Olgát a szülők a munkácsi járási Beregszentmiklósról (Csinagyijevo) fogadták magukhoz, ahol az árvaházban nagyon nehéz körülmények között éltek. A gyerekek azonnal megkedvelték új szüleiket, már az első napon "Mamának" szólították Andreát, s mivel csak ukránul beszéltek, így a szülői feladatok mellé kellett sorolni a magyar nyelv tanítását is.

A gyermekotthon február 14-én megtartott ünnepélyes megnyitóján Szilvási Zoltán, Nagydobrony polgármestere köszöntötte a megjelent világi és egyházi tisztségviselőket, többek között Ivan Kacsurt, a Megyei Állami Közigazgatás elnökhelyettesét, Anatolij Kolibabát, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökét, Mihail Fedinecet, az Ungvári Járási Tanács elnökét, Héder Jánost, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) lelkészi főjegyzőjét, Nagy Bélát, a KRE világi főgondnokát, Balogh Attilát, a KRE Ungi Egyházmegyéjének esperesét, zsinati tagot, Sípos Géza beregszászi gondnokot, zsinati tagot, a Sámuel Alapítvány megbízott elnökét, valamint Bátori Józsefet, a Dorcas Kárpátalja segélyszervezet programkoordinátorát, zsinati tagot.

Sípos Géza beszélt a Sámuel Alapítvány létrejötte óta eltelt időszakról. A szülők nevében Bocskor Andrea mondott köszönetet és beszélt a gyermekekkel töltött első napok boldog pillanatairól, majd közös szeretetvendégség, illetve a családtípusú gyermekotthonok nevelőszülei közötti csoportbeszélgetés következett.

A későbbi terveket illetően a családtól megtudtuk, hogy újabb négy gyermeket – egy fiút és három kislányt – szándékoznak magukhoz venni. Már ki is választották őket: a dolog érdekessége, hogy a négy gyerekből három a most nevelt kislányok testvére, akik nem is ismerik egymást. Remélhetőleg így hamarosan újra egy családban élhetnek az elszakított testvérek.

F. Zs.