Csehszlovák kolonizáció Kárpátalján

A pánszlávizmus jegyében

Az első világháborút lezáró igazságtalan béketárgyalások következtében a történelmi Magyarországból kiszakított területeket csatolták négy környező országhoz. Kárpátalja végleges bekebelezését az 1919. szeptember 10-én aláírt Saint-Germain-i egyezmény szentesítette, majd pedig az 1920. június 4-én Versaillesben, a kis Trianon-palotában kötött szerződés erősítette meg. A Csehszlovák Köztársasághoz csatolt 12 656 négyzetkilométernyi Podkarpatszka Rusz összlakossága meghaladta a hatszázezer főt, ebből 373 ezer volt ruszin, 185 ezer a magyar, 80 ezer a zsidó és mindössze 6 ezer a szlovák és a cseh. A csehszlovák éra első évében az új állam vezetése földreformot hirdetett, melyet a parasztság egész Csehszlovákiában örömmel fogadott, de majd mint látni fogjuk, nem minden nemzetiségre gondoltak egyforma toleranciával.

Az 1919 áprilisában elfogadott lefoglalási törvény értelmében a földreform hatálya alá kerültek a 150 hektárnál nagyobb mezőgazdasági, illetve a 250 hektárt meghaladó vegyes (szántó, legelő, erdő) jellegű birtokok. Az 1920. január 30-án elfogadott kiutalási törvény értelmében a kiutalásra jelentkezők térítés ellenében juthattak kiskiutaláshoz, esetleg nagyobb, ún. maradékbirtokhoz. A törvény azonban azt is lehetővé tette, hogy a jelentkezők nem csupán saját lakóhelyükön igényelhettek földet, hanem más községek kataszterében is. Így került sor a földreform keretében - Dél-Szlovákia magyarlakta vidékein kívül - a Kárpátalján lebonyolított szláv kolonizálásra is.

Noha a hivatalos propaganda a hegyvidéki területek földhiányával és a déli területek alacsony népsűrűségével indokolta a földreformot, a csehszlovák kormányzatnak ezzel valójában kettős célja volt. A magyarlakta területeken élő szlovákok, rutének gazdasági súlyának növelésével párhuzamosan egyrészt gazdaságilag igyekezett meggyengíteni a magyarságot: földbirtokainak kisajátításával a magyar birtokos réteget, a földek elosztása során pedig a magyar parasztságot, mivel földjuttatásban a magyarlakta területeken is elsősorban cseh-morva és szlovák telepesek részesültek.

Machnyik Andor gazdasági szakíró számításai szerint Csehszlovákia 14 048 619 hektárt kitevő területéből a földreform céljaira összesen 4 057 158 hektárt foglaltak le, az ország területének 28,62%-át. Mivel azonban a földreform elsősorban a szántóföldek lefoglalására és szétosztására irányult, Szlovákia és Kárpátalja magyarlakta déli területeit fokozottabban érintette. Csehszlovákia magyarlakta területének nagysága 939 007 hektár volt, ebből 325 852 hektár került lefoglalásra, vagyis a terület 34,72%-a.

A legnagyobb sérelem a helyi magyar lakosságot mindezek ellenére nem is a lefoglalással, hanem a lefoglalt földek szétosztásánál érte. A földreform első évtizedében új birtokosok kezére juttatott 130 280 hektárból ugyanis 103 417 hektárt, a kiosztott földek 79,9 százalékát juttatták szlovák, cseh vagy morva telepeseknek, s mindössze 26 863 hektárt, a földek 20,63 százalékát a helybeli magyarságnak. Ráadásul ebből is csupán 20 127 hektár jutott vissza a magyar kisebbség tulajdonába, mivel a fennmaradó 6736 hektárt csak bérletképpen kapta meg.

A telepes családok nemzetiségi összetétele egyben rávilágít a földreform másik céljára: Csehszlovákia magyarlakta területeinek szláv kolonizálására. A magyar etnikai területen létrehozott szláv kolóniáknak jutott az a szerep, hogy az addig meglehetősen homogén magyar településszerkezetet feldarabolják, az ottani szlovák nyelvszigeteket és szórványokat megerősítsék, a magyar-szlovák nyelvhatárt délebbre szorítsák, s így lehetőleg végérvényesen megváltoztassák Dél-Szlovákia és Kárpátalja etnikai arculatát.

Kárpátalja szláv betelepítései kapcsán említhetjük meg a Nagyszőlősi járásban a Tiszakeresztúr társközségének számító Verbőckolóniát, ukránul Puskinót, mely teljes egészében ukrán, ruszin település, s melyet 1923-ban alapítottak és ruszinokat telepítettek be. A járásban ilyen település még Újakli is. A Beregszászi járásban ilyen csehek által betelepített falu Újbótrágy (1928), Nyárásgorond, Csikósgorond, Somitanya (Kastanovó, 1927), Újbátyú (Szvoboda), Danyilovka, Badó, az Ungvári járásban pedig Oroszgejőc, Demicső, Cservona és Petrivka.

(Folytatás a következő számban)

Fischer Zsolt