Télbúcsúztató KMKSZ-mulatságok

2007. február 23., 09:00 , 319. szám

Alapos szervezési munka előzte meg az immár hagyományosnak tekinthető, ezúttal nyolcadik alkalommal megrendezett beregszászi járási KMKSZ farsangi bált, amelyet ezúttal is nagy érdeklődés kísért, több mint 160 résztvevő szórakozott együtt.

A makkosjánosi Találka vendéglőben Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke nyitotta meg a rendezvényt, biztatva a megjelenteket, hogy: "Aki jól farsangozik, annak jó egészsége és jó kedve lesz a munkához is egész évben." Majd köszöntötte a meghívott vendégeket: Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, Brenzovics Lászlót, a KMKSZ és a Megyei Tanács alelnökét, Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét, valamint a Kárpátalja és a Kárpátinfó munkatársait. Kovács Miklós megköszönte a szervezők munkáját, majd megdicsérte a jelenlévő hölgyek szépségét, és arra kérte a férfiakat, hogy ezen a szép estén mindenféleképpen próbálják keresni a bálozó hölgyek kedvét. Végül mindenkinek jó mulatást kívánt.

A hangulat idén még a megszokottnál is jobb volt, reggel négy óráig táncoltak a bálozók a halábori Bózsár családi zenekar által szolgáltatott zenére. A tombolasorsoláson ugyancsak jól szórakozott mindenki, melyet Horkay Sámuel, a beregszászi KMKSZ- alapszervezet elnöke, Kádár Szilvia, a halábori alapszervezet elnöke és Bíró Katalin, a badalói alapszervezet titkára, valamint Kovácsné Marton Erzsébet, a Közoktatás főszerkesztője profi módon bonyolított le. A nyolcvan nyeremény közül a fődíjat, egy képzőművészeti alkotást a jánosi Petruska Erzsébet nyerte, a sok hasznos nyeremény zömét ugyancsak helybéliek vihették haza, ezen az estén inkább nekik kedvezett a szerencse. A nagyszerű hangulatú bál végén a résztvevők egyetértettek abban, hogy jövőre is elmennek a KMKSZ farsangi mulatságára.

Az elmúlt szombaton Császlócon is fergeteges hangulatú bállal búcsúztatták a környékbeliek a telet. A farsangi mulatságot Roják Mária polgármester, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke nyitotta meg, aki a köszöntések után elmondta: "Örömmel tölt el, hogy ilyen sokan eljöttek, mert igenis, mindenkinek szüksége van arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjon, pihenjen, szórakozzon, ilyenkor, egy-két nappal a nagyböjti időszak előtt." Majd megköszönte Kovács Árpádnak és Györke Róbertnek, a kisgejőci és nagygejőci KMKSZ-alapszervezetek elnökeinek, valamint Szimcsera László vállalkozónak a segítséget és támogatást. Haluska Bettina elszavalta Sarkadi Sándor Farsang című versét, majd következett a nyitótánc, melyet Gajdos József és Mitrovics Anett mutatott be, ők mindketten a Kereknyei Művészeti Iskolában tanulnak versenytáncot. Ezt követően a járás számos községéből összesereglett társaság is táncra perdült. A császlóci vendéglátók gondoskodtak arról, hogy senki meg ne éhezzen vagy szomjazzon: finom bográcsgulyás és töltött káposzta került az asztalra. Amikor a bálozók megpihentek, akkor a már említett Kereknyei Művészeti Iskola táncosai cigánytánccal, magyar néptánccal és nagy tetszést arató kánkánnal fokozták a hangulatot. A talpalávalót Varga Bertalan zenekara szolgáltatta. A farsangolók között a tizenévestől a 70 évesig minden korosztály képviseltette magát. Jelen volt a bálon többek között Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Vajda Erika, az Ungvári Járási Kulturális Osztály vezetője. Nagy sikert aratott a programok között az énekverseny, melynek fődíját a zsűri a császlóci Varga Zoltánnak ítélte oda, a második helyezett holtversenyben Rákóczi Erzsébet, Kricki Margit és Szuhányi Sándor lett, akik ráadásként a zsűri tagjaival közösen adtak elő egy fergeteges nótacsokrot. A bálozók hangulata olyannyira jó volt, hogy reggelig senki nem indult haza.

B. Zs.