Disznótoros bál Badalóban

2007. március 2., 09:00 , 320. szám

Először 1999-ben került lebonyolításra a mai napra igazi "badalikummá" váló disznótoros bál a Tisza-parti településen, a múlt szombaton pedig már egy kisebb jubileumot méltatva, az ötödik ilyen rendezvényen mulattak a badalóiak.

Nagy András, a község polgármestere köszöntötte a helyi kultúrházban az egybegyűlteket és jó szórakozást kívánt erre az estére a bálozóknak. A rendezvény jellegénél fogva a "disznóságokkal" gazdagon terített asztaloknál helyet foglalók nem maradhattak sokáig ülve, a hangulatfelelős Bózsár zenekar ugyanis egész este fáradhatatlanul húzta a talpalávalót. A szervezők az idén különféle vetélkedőket is beiktattak a programba. Bózsár Zoltán, a zenekar korelnöke amolyan vacsora közbeni nótázásra invitálta az asztalnál ülőket, akik közül sokan éltek is a lehetőséggel. Később a sorsolás útján kiválasztott házaspárok hölgytagjai bekötött szemmel próbálták kitapogatni (szigorúan deréktól felfelé) a focimezbe beöltöztetett párjaikat, és az a kettős, aki a leghamarabb végzett ezzel a nem kis derültséget kiváltó feladattal, értékes ajándékot kapott. Ugyancsak díjazták a táncversenyre jelentkező bátor párokat, akik öt táncstílusban is bizonyíthatták, hogy nem véletlenül emlegetik őket a parkett ördögeiként. Jóval éjfél után karaokéverseny zárta a vetélkedők sorát, amely meglepően sokakat dalra fakasztott az elfogyasztott jó boroknak köszönhetően, valamint a szakavatott zsűri és a közönség megnyerése érdekében. A hajnalig tartó mulatság végén mindenki elégedetten térhetett haza.

(tamási)