Jogos a beregszászi tanítók panasza

Jár a magasabb fizetés

2007. március 2., 09:00 , 320. szám

Úgy tűnik, sikerülhet megoldást találni a beregszászi iskolák elemi osztályaiban tanító pedagógusok panaszára, akiknek még tavaly csökkent a bérezésük, mivel az illetékes hivatal alacsonyabb bérkategóriát állapított meg a számukra.

Mint emlékezetes, az elmúlt hónapokban számos alsós osztályokban oktató beregszászi tanító fordult Orosz Ildikóhoz, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökéhez azzal a panasszal, hogy a városi oktatásügyi főosztály állásuknak nem megfelelő végzettségükre hivatkozva csökkentette bérüket, holott korábban valamennyien átestek a megfelelő szakmai attesztáción. Orosz Ildikó, aki egyben a megyei tanácsnak az oktatásügyet felügyelő állandó bizottságának elnöki tisztét is betölti, a panaszok nyomán levélben fordult Herczog Györgyhöz, a megyei állami közigazgatási hivatal oktatási és tudományos főosztályának vezetőjéhez, kérve az ügy kivizsgálását.

A napokban hivatalos válasz érkezett a levélre Ungvárról. Herczog György válaszlevelében rámutat, hogy azok a beregszászi pedagógusok, akik I-II. fokozatú felsőoktatási intézményekben, többek között a munkácsi pedagógusképzőben szereztek képesítést, az ukrajnai pedagógusok attesztálására vonatkozó rendelkezés értelmében megszerezték az általuk betöltött álláshoz szükséges attesztációt. A megyei oktatási és tudományos főosztály vezetője szerint ugyanakkor a beregszászi oktatási főosztály könyvelősége, megsértve az Oktatási és Tudományos Minisztérium vonatkozó rendeletét, a pedagógusok számára a 8. tarifikációs kategóriát állapította meg, anélkül azonban, hogy figyelembe vette volna az érintett oktatási intézmények attesztációs bizottságainak döntéseit, amelyekkel azok a hivataluknak megfelelő legmagasabb bérezési kategóriát állapították meg a tanítóknak, ami a 9. tarifikációs kategória lehet a végzettségük szerint.

A megyei oktatási és tudományos főosztály most kötelezte a beregszászi városi tanács oktatási főosztályát, hogy hozza összhangba az érintett, I-II. szintű felsőoktatási intézményekben diplomát szerzett pedagógusok tarifikációs besorolását és hivatali munkabérosztályukat a vonatkozó minisztériumi rendelkezéssel. A beregszászi oktatási főosztálynak március 1-jéig kell tájékoztatnia az illetékes megyei főosztályt az ügyben foganatosított intézkedésekről.

hk