Görög katolikus szavalóverseny

Arany János emlékére

2007. március 9., 09:00 , 321. szám

Öt évvel ezelőtt rendezett először szavalóversenyt a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerülete, amely Kárpátalja magyar görög katolikus egyházközségeit foglalja magába. Azóta évente sor kerül a rendezvényre, melynek Tiszacsoma és Karácsfalva felváltva ad otthont.

A szavalóverseny minden évben valamely aktuális évfordulóhoz kötődik. Idén március 3-án a 190 éve született Arany Jánosnak, nemzetünk e kiemelkedő költőjének szentelték a szervezők a versünnepet. Az egykori Bereg és Ugocsa megye területéről, 11 egyházközségből 41 versenyző érkezett az őket felkészítő hitoktatók és lelkipásztorok kíséretében, akiket Demkó Ferenc tiszacsomai parochus és felesége, Demkó Anikó fogadtak a Tiszacsomai Középiskolában. Az iskola tanulói Kovács-Mátyás Ágota magyartanár jóvoltából Arany János A walesi bárdok című balladájának dramatizált előadásával teremtették meg az alaphangulatot. A három kategóriában versenyző szavalóktól a zsűri - elnöke Kovácsné Marton Erzsébet, a Közoktatás című folyóirat főszerkesztője, tagjai: Riskó Márta és Szekunda László magyartanárok - előbb a szabadon választott, majd a kötelező verset hallgatta meg. A két forduló közötti szünetben Reskó-Papp Angéla, a helyi kultúrház igazgatója és Papp Ilona művészeti vezető felkészítésében a csomai gyerekek színvonalas műsorral lepték meg a közönséget. A zsűri döntése alapján a verseny győztesei a következők lettek: kis korcsoport - I. Demkó Anikó (Tiszacsoma), II. Egressy Bianka (Déda), III. Komáromi Anna (Feketepatak); középső korcsoport - I. Elek Attila (Mezőgecse), II. Faggyas Ágnes és III. Gazdag Gabriella (mindketten Makkosjánosiból); nagy korcsoport - I. Egressy Marianna (Makkosjánosi), II. Pákh Diana (Karácsfalva), III. Zeke Zsuzsanna (Tiszacsoma). Minden helyezett oklevelet és gazdag ajándékcsomagot nyert, s a verseny minden egyes résztvevője emléklappal és rajzeszközöket, édességet, plüssállatkát tartalmazó kisebb ajándékcsomaggal térhetett haza. De ennél sokkal fontosabb, hogy ezen a napon a vallás, a hit összekovácsolta kisebb közösségeket egy nagy családdá egyesítette a költészet. (Fotó: Szekunda László)

m