Mackó István cáfol

Ungvidéki önkormányzatok: társulás még nincs - elnökség már van!

2007. március 9., 09:00 , 321. szám

Az Ukrajnai Magyar Krónika legutóbbi számában arról tudósít, hogy "szombaton Nagydobronyban találkoztak az Ungvári járás határ menti településeinek polgármesterei", s ezen a találkozón megalakult az Ungvidéki Határmenti Önkormányzatok Társulása (UHÖT). "A polgármesterek egyhangúlag elfogadták a társulás alapító okiratát, megválasztották a tisztségviselőket" - írja az újság, a továbbiakban megnevezve az elnököt, az alelnököket és a többi tisztségviselőt.

E hír kapcsán kereste meg lapunk szerkesztőségét a fent említett cikkben a társulás alelnökeként említett Mackó István, az Ungvári Járási Tanács elnökhelyettese, aki több fontos dologra hívta fel a figyelmet. Mint mondta, már korábban tervezték az UHÖT létrehozását, oly módon, hogy előbb négy-öt települést összefogó regionális társulásokat szerveznek (kb. hetet a járásban), s azokból épülne majd fel az egész Ungvidéket felölelő önkormányzati szervezet. Ez a munka azonban még kezdeti stádiumban van, s a nagydobronyi találkozó is egy ilyen regionális szervezet, a Tisza-melléki önkormányzatok társulásának létrehozásáról döntött (az Ungvári járáson belül). Valóban szóba kerültek javaslatok a leendő UHÖT tisztségviselőinek személyét illetően, de Mackó István hangsúlyozta: a regionális szervezet nem azonos az egész Ungvidéket összefogó társulással. (Mint ahogy például március 6-án Tarnócon megalakult az Ungháti Települések Önkormányzatának Társulása Palágykomoróc, Gálocs, Tarnóc, Homok és Őrdarma képviselőiből.) Mackó István elmondta lapunknak, hogy a nagydobronyi találkozón nem írtak alá semmilyen alapító okiratot, nem fogadtak el alapszabályt, s azon a dobronyi régióba tartozó települések (Nagydobrony, Kisdobrony, Eszeny, Szalóka, Tiszaágtelek és Tiszaásvány) polgármesterei vettek részt. Eredetileg a fórumot abból a célból hívták össze, hogy a polgármesterek megvitassák a régió településeinek közös gondjait, terveit, s meghívásukra Mackó István azért jelent meg a találkozón, hogy ismertesse az összukrajnai pályázatokat, projekteket, ezért aztán meglepődve olvasta a Krónika tudósítását az eseményről, amelyben arról írnak, hogy ő lett az UHÖT egyik alelnöke. Mackó István ezt határozottan cáfolja.

Félreértés ne essék: senki nem vonja kétségbe, hogy az önkormányzatok munkáját összehangoló társulások létrehozása fontos, nem ezzel van tehát a gond. Az azonban nem helyes és az egész kezdeményezést rossz színben tünteti fel, ha bizonyos rendezvény, fórum egészen más célokat szolgál, más döntéseket hoz, mint amire hivatott vagy amilyen célból eredetileg meghirdették. Igaz, az utóbbi időben ezzel a módszerrel egyre gyakrabban találkozunk bizonyos körökben - de azért ez így nincs rendjén!

m