Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas!

2007. március 23., 09:00 , 323. szám

Jászai Mari-díjjal tüntették ki március 15. előestéjén Szűcs Nellit, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művésznőjét. A művésznőt a díjátadás utáni első benyomásairól faggattuk.

- Úgy érzem, hogy ezzel az elismeréssel mindenekelőtt a múltamat díjazták, azt, ami eddig történt. Ettől függetlenül persze nagyon jólesett az elismerés. Igazság szerint még nem is volt időm örülni, hiszen amikor például március 14-én felutaztam Budapestre átvenni a díjat, egyfolytában azon aggódtam, hogyan érek vissza estére Debrecenbe, ahol a West Side Storyban játszottam. Átvettem tehát a díjat, s meg sem várva a ceremónia végét, indultam vissza a hajdúsági fővárosba. Előadásunk volt a hétvégén is, talán ennek a rohanásnak tudható be, hogy még nem volt időm igazán átérezni az engem ért elismerés jelentőségét.

- Csak nem kételkedik benne, hogy kiérdemelte a kitüntetést?

- Ha arra gondolok, hogy mindent, szinte a családomat is feláldozom a színházért, mert az életemben valóban a színjátszás van az első helyen, akkor talán indokolt az elismerés. Ha figyelembe veszem azt a szeretetet, azt a megbecsülést, amit egy-egy előadás alkalmával a közönségtől kapok, akkor úgy érzem, hogy a nehézségek ellenére is érdemes a pályán maradni, tovább dolgozni. Annyi bizonyos, hogy a kitartáshoz ad egy pluszlökést az efféle elismerés.

pszv