Informatikavetélkedő Nagyberegen

2007. március 30., 10:00 , 324. szám

Március 24-én a Nagyberegi Református Líceum adott otthont a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett megyei informatikavetélkedőnek. A versenyen összesen 29, 10-12. osztályos tanuló vett részt számítógép-felhasználói és programozó kategóriában.

Megyénk jövendő informatikusait és kísérő tanáraikat dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, megyei tanácsi képviselő köszöntötte. Beszédében elmondta: az informatikaoktatás eddig csupán néhány líceumban és gimnáziumban folyt komolyabban, mivel Ukrajna kb. tízéves késéssel kezdte informatikai programját, s ez azt eredményezte, hogy sok iskola csupán a közelmúlttól rendelkezik számítógépekkel. "Éppen ezért öröm, hogy ilyen sokan érkeztek erre a vetélkedőre"- mondta.

Kohut Attila, a KMPSZ elnökségének tagja, a verseny szervezője is üdvözölte a résztvevőket és ismertette a vetélkedő lebonyolításának folyamatát. A 20 számítógép-felhasználó előbb egy számítástechnikai alapismereteket tartalmazó tesztsort oldott meg - melyre 45 perc állt rendelkezésre -, majd 1-1 Word, illetve Excel programú feladatot, összesen 90 perc időtartam alatt. A programozó kategória 9 versenyzője ezalatt programozási feladatokat oldott meg.

A komoly szellemi és logikai tevékenységet igénylő versenyt követően a zsűri az alábbi döntést hozta: I. Felhasználói kategória: 1. Salánki Ágnes (BMG), 2. Kohut Attila (BMG), 3. Pógár István (BMG), 4. Pecsora Sándor (BMG), 5. Répási Tamás (BMG), 6. Bedő Attila (Nagydobronyi Református Líceum); II. Programozói kategória: 1. Hapák József (BMG), 2. Szatmári László (BMG), 3. Máté Ákos (BMG), 4. Balla István (Nagydobronyi Református Líceum), 5. Molnár János (Nagydobronyi Református Líceum).

halász