Slota a közös történelemkönyv ellen

2007. március 30., 10:00 , 324. szám

A közös szlovák-magyar történelemkönyv egyelőre csak előkészületi stádiumban van, Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke azonban már kifejtette ezzel kapcsolatos nem tetszését.

Véleménye szerint a két nemzet történelemszemlélete összeférhetetlen: "Ha valaki fehér embernek nézi a négert és fordítva, abból nehezen tudunk holmi közöset összeeszkábálni."

A nemzeti párt vezére elképzelhetetlennek tartja, hogy közös tankönyv lásson napvilágot. Véleménye szerint a magyar és a szlovák történelemszemlélet az elvi ellentétek miatt összeférhetetlen, mert tudnivaló, "hogyan ítéljük meg mi szlovákok azt, miképpen rohanták le az ősmagyarok Európát, s hogyan látják ezt maguk a magyarok". Ján Slota azokat a szlovák történelemkutatókat, akik részt vesznek a kötet előkészületi munkálataiban, "marxista akadémikusoknak" nevezte, majd megjegyezte, hogy az általuk vezetett oktatási tárca már készítteti az új, szlovák alap- és középiskolában használatos könyveket.

A magyar és a szlovák történészek vegyes bizottsága 1989 óta több tanulmánykötettel, konferenciával készíti elő a közös, akár oktatási segédanyagként is felhasználható könyvet, ami várhatóan 2008-ra készül majd el. (Hídlap/felvidek.ma)