Hommage á Veres Péter

2007. április 6., 10:00 , 325. szám

A 2004-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt beregszászi festőművész, Veres Péter alkotásaiból nyílt retrospektív kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán zajlott Rákóczi-napok keretében.

A múlt csütörtöki ünnepélyes megnyitón ott voltak a művész hozzátartozói, pályatársai és tisztelői. A tárlat anyagát képező mintegy félszáz festményt az elhunyt lánya, Veres Ágota válogatta össze láthatóan nagy gonddal, igyekezve bemutatni a majd fél évszázados pálya meghatározó állomásait. Megható, hogy az ugyancsak a festés iránt elkötelezett leány apja nyomdokain haladva immár szintén tagja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT).

Orosz Ildikó, a beregszászi főiskola elnöke megnyitó beszédében Veres Péter emlékét felelevenítve a festőről és a főiskola tanáráról egyaránt megemlékezett: "Mindig szabadlelkű festő volt. Büszkék vagyunk arra, hogy amikor elkezdtük a főiskolai oktatást Kárpátalján, velünk együtt vállalta a felelősséget, s az azzal együtt járó valamennyi megpróbáltatást azért, hogy a tanító és óvodapedagógia szakos hallgatók kikerülve az iskolákba, óvodákba úgy tegyék a dolgukat, ahogy a szülők elvárják tőlük, hogy az ő kezük alól kikerülő diákok valóban megtartsák, megszerettessék a művészetet, mert csak így vihetjük és adhatjuk azt tovább."

Az ünnepségen megemlékező kollégái közül Magyar László festő, a RIT elnöke reményét fejezte ki, hogy a család hozzájárulásával mind szélesebb körben sikerül megismertetni Kárpátalján a művész hagyatékát. A szónok kiemelte Veres Péter ötletgazdagságát, tettvágyát és céltudatosságát, amelyekkel sokakat megragadott. Életszeretete és dús fantáziája képeiben is megnyilvánult, mutatott rá Magyar László, aki úgy vélte, Veres Péter betölthetetlen űrt hagyott maga után Kárpátalja művészetében.

Meleg szavakkal, személyes élmények felidézésével emlékezett a pályatársra és alkotásaira Benkő György festőművész, aki a főiskolai katedrán is együtt dolgozhatott Veres Péterrel.

A megnyitón fellépett a beregszászi főiskola Ladányi Katalin vezette leánykórusa.

szcs