A lakók tartoznak, az egyház felújít?
Cserelakások kellenek
Előző számunkban beszámoltunk arról, hogy a beregszászi római katolikus egyházközség tulajdonát képező Rákóczi téri ingatlanok városi tulajdonba vételéről tárgyalt volna a Vérke-parti város tanácsának végrehajtó bizottsága egy bírói döntés nyomán. A KMKSZ képviselőinek határozott tiltakozására a kérdés egyelőre lekerült a napirendről, a megnyugtató megoldásra azonban még várni kell.
Lapunk érdeklődésére Bárdos István, a beregszászi római katolikus egyházközség világi elnöke, a városi tanács KMKSZ-frakciójának titkára elmondta: "Mindenekelőtt annak jártunk utána a város vezetőinél, miért tárgyaltak a fellebbviteli bíróság ingatlanjaink ügyében hozott határozatáról anélkül, hogy bennünket, mint érintetteket értesítettek volna erről. Rámutattunk, hogy nézetünk szerint a határozat egyik rendelkezése lehetővé teszi az egyház számára, hogy fellebbezzen a végzés ellen, míg a város jogásza úgy vélte, a határozat jogerős. Az első lépés tehát az volna, hogy minden kétséget kizárólag tisztázzuk, jogerős-e a bírósági ítélet, s a magunk részéről mindenképpen élni szeretnénk a fellebbezés lehetőségével." Az egyházközség képviselője szóvá tette továbbá, hogy a jövőben hatékonyabb együttműködést szeretnének kialakítani a városvezetéssel, elkerülendő a mostanihoz hasonló elhamarkodott ügyintézési eseteket.
A kurátor beszámolója szerint az egyházközség és a városvezetés képviselőinek találkozóján szóba került az is, hogyan lehetne esetleg cserelakásokat biztosítani az egyházi ingatlanokban lakó polgárok számára. Így a város részéről felvetődött annak lehetősége, hogy egy a közeljövőben az önkormányzat gondozásába kerülő többemeletes épület lakásainak közös, tehát a város és az egyházközség általi felújítása révén lehetne biztosítani a megfelelő számú, a jelenlegieknél mindenképpen komfortosabb lakásokat, kiváltandó az egyházi tulajdont - mondta el Bárdos István. Rámutatott mindazonáltal, hogy adott esetben egy ilyen horderejű kérdésben az egyházmegye püspökével is konzultálni szeretnének; annál is inkább, hangsúlyozta a kurátor, mivel a vállalkozás vélhetően jóval meghaladná az egyházközség anyagi lehetőségeit.
Mindez azonban csak azt követően válhat megfontolás tárgyává - hangsúlyozta kérdésünkre Bohán Béla beregszászi plébános, hogy az egyház fellebbezése nyomán lezárul a peres eljárás, s jogerős bírósági határozat születik.
Mint emlékezetes, a kilencvenes évek közepén az akkori önkormányzat visszaadott néhány ingatlant az egyháznak azok közül, melyeket még a második világháborút követően sajátítottak ki. Ugyanakkor a város nem biztosított a szóban forgó ingatlanokban bejelentett lakóknak cserelakást. Az egyház által "megörökölt" albérlők egy része megtagadta, hogy lakbért fizessen az új tulajdonosnak, ráadásul szinte folyamatos perekkel igyekeznek elkerülni a lakbérfizetést, illetve elérni, hogy privatizálhassák lakásaikat. Immár egy évtizede folyik ez a huzavona.
szcs