Esterházy Péter: A regény mint olyan

Művészportré

2007. április 20., 10:00 , 327. szám

A Könyv utóélete Kárpátalján címmel vidékünkön egyedülálló író-olvasó találkozóra került sor Beregszászban szerdán, lapzártánkkal egy időben, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Szépírók Társasága szervezésében, a kortárs magyar irodalom olyan meghatározó alakjainak részvételével, mint Esterházy Péter, Závada Pál, Csaplár Vilmos, Tolnai Ottó és Mészáros Sándor. Az eseményről lapunk következő számában olvashatnak részletesebben. Előzetesként Esterházy Péterrel készített interjúnkat ajánljuk figyelmükbe.

- Mit jelent az irodalom ma, s van-e jövője a klasszikus értelemben vett regénynek?

- Szerintem mindenki tud válaszolni erre a kérdésre, csak egy regényíró nem. Nem gondolom, hogy az irodalom ma lényegesen más volna, mint száz évvel ezelőtt, csak folyamatosan változik. Mi éppen 1990 táján éltünk meg egy az irodalom helyét és szerepét érintő változást, de az íróasztalnál az irodalom évszázadok óta változatlan. A regényről a születése óta állítják, hogy válságban van, és a regényírónak is mindenféle problémái lehetnek a műfajjal, s általában a művészettel, de ez bele is épül az alkotásba. Ahogyan a mai zenésznek mások a napi problémái, mint Mozartnak, úgy napjaink regényírójának is mások a problémái, mint majd 300 évvel ezelőtt élt elődjeinek.

- Írásaiból ítélve, sokat foglalkoztatja a múlt, ezen belül is családja története. Miért?

- Az irodalom természetes módon dolgozik az emlékezettel. Ha pedig az emlékezetről beszélünk, akkor egyszerre van szó a személyes és a közös emlékezetről. Ez ügyben nekem szerencsém van, hiszen a családi emlékezettel együtt egy közösségi emlékezetet is fel tudok idézni. Azt gondolom egyébként, az irodalom természetes mozdulata az emlékezés a gyermekkorra, vagy akár az ország, a nemzet fiatalkorára.

- Mit jelent Magyarország egyik legismertebb kortárs írójának lenni?

- Az életformám is olyan, hogy nem kezdek vele szinte semmit, de egyébként is, ha az ember leül az íróasztalához, akkor éppen ez az, ami a legkevésbé számít.

- Mindazonáltal szemlátomást kedveli az író-olvasó találkozókat, s úgy általában az irodalommal összefüggő rendezvényeket. Fontos az ön számára, hogy meg is szólaljon a szöveg, amelyet leír?

- Belülről úgy látom, hogy viszonylag ritkán mozdulok ki a szobámból, de az is igaz, hogy szeretek felolvasni, szeretem az olyan rendezvényeket, ahol az irodalomról, a szövegekről van szó. Ha az ember nagyon sokáig egyedül van a szobájában, utána jót tesz, ha lát valóságosan lélegző, szuszogó olvasókat, mintegy bizonyítandó, hogy egy valóságos térben van. Olyan munka a mienk, ahol egyedül van az ember a szobájában - bár nem szeretném megismételni a szokásos magányosság-verziót -, ezért időnként jó kijönni ebből a szobából. Ugyanakkor túl gyakran sem jó előjönni, mert akkor nem lehet dolgozni. Tény, hogy mivel szeretek felolvasni, ezt mindig szívesen teszem.

- Olvasói körökben néha komoly vita tárgyát képezi, melyik a legjobb Esterházy-regény. Ön melyikre szavazna?

- Nem vagyok viszonyban a megírt könyveimmel, mondhatni viszonylag hűvös a viszonyunk. Azt láthattam például, hogy először A szív segédigéi volt lefordítva idegen nyelvre, a Termelési-regény (kisssregény)-nek köszönhetem, hogy kiléptek könyveim egy szűkebb réteg érdeklődési köréből, s jelen helyzet szerint a Harmonia Celestis lett a leghíresebb könyv. Így tudom osztályozni a regényeket, de minőség szempontjából nem vizsgálom őket. Ha rájuk gondolok, csak arra tudok emlékezni, hogy milyen problémáim voltak a megírásukkal. Ha például a Harmonia Celestis kilenc és fél évére gondolok, akkor csak a hibázásaimra emlékszem, ami kellemetlen, mert egy nagyon nagy anyagot mozgattam, s az az érzés, hogy 6-7 év munka után is el lehet rontani az egészet, nagyon nyomasztó. Ha viszont jól csináltam valamit, az soha nem jut eszembe.

- Sohasem érezte úgy, hogy jó lenne újraírni valamelyik regényét?

- Nem. Egy vesszőt sem szeretnék megváltoztatni. Nem öndicséretnek szánom, de ezek a regények jól meg vannak csinálva. Azokat a műveimet senki sem ismerheti, amelyeken javítani kellene. Úgy gondolom, egy-egy könyvem jó válasz bizonyos kérdésekre. Legfeljebb annyi történhet, hogy az ember idővel elkezd tűnődni azon, valóban fontos volt-e az a bizonyos kérdés, érdekel-e még valakit; s ha nem, akkor új kérdést kell feltenni, amire viszont egy új könyv a válasz.

-solt-

Esterházy Péter

A hetvenes-nyolcvanas években novelláival és regényeivel az ún. "új próza" egyik legfontosabb megteremtője lett, és mára egyike azoknak a kortárs magyar íróknak, akik külföldön is széleskörű elismertségnek örvendenek. Műveit több mint 20 nyelvre fordították le, s olyan rangos nemzetközi díjakkal tüntették ki, mint a közép-európai íróknak odaítélt Vilenica-díj, a Római Irodalmi Fesztivál Díja, az Ordre des Arts et des Lettres, a Björnson-díj, az európai irodalomnak járó Osztrák Állami Díj és a Herder-díj. Magyarországon a Soros Alapítvány Életműdíjával, Kossuth-díjjal és Magyar Irodalmi Díjjal jutalmazták. Budapesten él feleségével és négy gyermekével.