Nincs új kárpótlás
Félreértés egy hivatalos levél miatt
A múlt héten megjelent Nehezedik a kárpótlás című írásunkban idéztük a kárpótlási ügyekkel foglalkozó Központi Igazságügyi Hivatal 2007. március 26-án kelt tájékoztató levelét.
Írásunkat sokan félreértették, így megkérdeztük dr. Szabó Lajos főigazgató-helyettest, hogy mi is valójában a kárpótlási ügyekkel kapcsolatos helyzet, aki elmondta: a kárpótlási folyamat 2006. december 31-ével lezárult. "Minden ez után postára tett kérelmet a törvény erejénél fogva kénytelenek vagyunk elutasítani érdemi vizsgálat nélkül. A márciusban kelt levelem csak felidéző jellegű volt, ami valóban félreérthető. Azért küldtük a levelet, mert azt tapasztaltuk, hogy nagyon hiányosan töltötték ki a kérelmezők a lapokat. A főszabály a közokirati bizonyítás. A hiteles tanúnyilatkozatot csak abban az esetben fogadhatjuk el, amennyiben aránytalanul súlyos nehézségekkel járna, vagy lehetetlen bizonyos közokiratoknak a beszerzése, amit szintén hatósági igazolással kell bizonyítani. De a tanúk nyilatkozata közvetlen észlelésen kell alapuljon. Eddig kilencezer kérelmet bíráltunk el, hoztunk 4800 határozatot, további 5000 esetben pedig hiánypótlásra szólítottunk fel. 30-60 napos határidőn belül kell a kért hivatalos okiratokat csatolni."
Arra a kérdésünkre, hogy adnak-e ki az ukrán hatóságok olyan okiratot, amelyben azt ismerik el, hogy nem tudnak valamit igazolni, Szabó Lajos a következőt válaszolta: "Gyakorlati példákat nem tudok, hogy mi is a pontos helyzet Ukrajnában. De elvileg, ha valakinek mondjuk eltűnt 1944-ben a hozzátartozója, akkor bizonyára Kárpátalján is van olyan jogintézmény, hogy holtnak nyilvánító végzést hoz a bíróság, ez az okirat bizonyító erejű. De számtalan helyen kérhetnek a kárpátaljaiak is igazolást, például a Magyar Vöröskereszttől, a Jad Vasem Intézettől stb. A megyei levéltárakból is felkutathatóak ezek az események, illetve a budapesti Honvédelmi Minisztérium levéltára a magyar hadifoglyok eltűnését ugyancsak regisztrálja, amenynyiben állami hivataloknál nem sikerül igazolást szerezni.
Egyébként a kérelmek feldolgozása lassan halad, 3 000 határozatot tudunk egy hónapban kiadni, ami azt jelenti, hogy legalább két évig el fog húzódni, hogy mindenkinek a kérelme elintézést nyerjen."
Badó Zsolt