A nyelvtudás: több esély

2007. április 20., 10:00 , 327. szám

Szombaton rendezték meg Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) hagyományos megyei idegennyelv-versenyét angol, német és francia nyelvből.

A Beregszászi Magyar Gimnáziumban mintegy százhúsz 8-12. osztályos diák, valamint felkészítő tanáraik gyűltek össze a megmérettetésre Kárpátalja magyar tannyelvű iskoláinak képviseletében.

A KMPSZ nevében Berki Károly irodavezető üdvözölte a megjelenteket, köszöntőjében a nyelvtudás fontosságát hangsúlyozva. Mint rámutatott, a többnyelvűség teremtette meg minden időkben a békességet, a bábeli zűrzavar abból adódott, ha nem ismertük egymás nyelvét. Különösen fontos a nyelvtudás az Európai Unió határán élő magyarság számára, mutatott rá a szónok, reményének adva hangot, hogy a mai fiatalok folytatják a hagyományt, s fogékonyak lesznek más népek nyelvei iránt.

Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felnőttképzési központjának vezetője köszönetet mondott a megjelenteknek, amiért nem haboztak feláldozni hétvégéjüket a vetélkedőn való részvétel érdekében. Emlékeztetett arra, hogy a versenyen az első öt helyezés valamelyikét elnyerő végzős diákok pluszpontokat szerezhetnek az idei Rákóczi-főiskolai felvételire.

A versenyzőknek három feladattal kellett megbirkózniuk: a szervezők egy húsz pontot érő nyelvi tesztet és egy szövegértési feladatot állítottak össze számukra, végül pedig egy szóbeli feladat következett a kommunikációs készség tesztelésére. Külön versenyeztek a gimnáziumok és líceumok, valamint a középiskolák diákjai.

A Fábián Márta főiskolai tanár vezette zsűri döntése nyomán a verseny győztesei a következők voltak az egyes korcsoportokban: angol nyelv: Máté Brigitta (8./IV. osztály, Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG)), Nagy Brigitta (9./V. osztály, BMG), Nyeste Julianna (10. osztály, Bátyúi Középiskola), Togyeriska Tamás (11. osztály, Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola), Szellei Laura (VI. osztály, BMG), Ujlaki Benjámin (VII. osztály, BMG), Oroszi Hajnalka (III. évfolyam, Nagyberegi Református Líceum); francia nyelv: Héder Zsuzsanna, Pákh Csilla (8. osztály, Tiszakeresztúr), Szűcs Nikolett, Pákh Tünde (9. osztály, Tiszakeresztúr), Ujlaki Benjámin (VII. osztály, BMG); német nyelv: Oszuszki Ágnes (9./V. osztály, BMG), Ács Tímea (VI. osztály, BMG), Turányi Tánya (VII. osztály, BMG), Bacsi Boglárka (VIII. osztály, BMG).

szcs