Saját hús méregdrágán
Lajos bácsi esete a vágóhíddal
A hetyeni Ködöböc Lajos valószínűleg sose hitte volna, hogy a maga felnevelte jószág húsa drágább lehet, mint a piaci áru. Kárpátalján azonban, úgy látszik, ez is megtörténhet.
Történt, hogy Lajos bácsi, aki 72 éves kora ellenére továbbra is szorgalmasan gazdálkodik, úgy döntött, eladja a maga nevelte 20 hónapos növendék marhát egy felvásárlással, készletezéssel foglalkozó beregszászi cégnek. A vállalat dolgozói elszállították a jószágot Beregszászra, a vágóhídra, leölték az állatot, majd ki is állították a szükséges adásvételi dokumentumot és fizettek. Az okmány szerint az állat élősúlya 840 kilogramm volt, amiért kilónként 4.08 hrivnyát fizetett a felvásárló. Az állam 30 százalékos ártámogatással segíti a felvásárlót, így a gazdának jutó vételár összesen 4455,36 hrivnya volt. Ha figyelembe vesszük, hogy a dokumentum szerint 414 kg színhúst nyertek a leölt állatból, megállapíthatjuk, hogy a felvásárló mintegy 8,28 hrivnyáért tett szert annak egyetlen kilogrammjára.
Lajos bácsinak azonban volt egy kívánsága.
"Gazdálkodó ember vagyok, ezt csinálom gyerekkoromtól. Abból szeretek enni, amit én termelek. Nem kell nekem senki szójás kolbásza, a piaci áru, csak az, amit én termelek meg. Szerettem volna, ha a maholnap 91 éves édesanyám is megkóstolja a magunk nevelte jószág húsát. Ezért kértem, hogy megtarthassak egy darab marhahúst. Mikor azonban megemlítettem ezt az igazgatónak és a vállalat embereinek, közölték velem, hogy az a hús már nem az enyém. Végül mégis eladtak nekem egy kiló harminc deka húst. Harminckilenc hrivnyát kellett befizetnem érte, még jó, hogy volt annyi pénz a zsebemben."
Azokat, akik nem "bevásárló" emberek, viszonyításképpen tájékoztatjuk, hogy a kárpátaljai piacokon a marhahús kilójának ára a hús fajtájától és a településtől függően 18 és 27 hrivnya között mozog, s ennél az áruházakban sem igen kerül többe. A Lajos bácsi által vásárolt 1 kilogramm 300 gramm "filé" kilónkénti ára viszont a számla szerinti áfával együtt kereken 30 hrivnya volt...
szcs