Hittanverseny Munkácson

2007. május 18., 10:00 , 331. szám

Május 9-én a Munkácsi Szent István Líceumban került sor a Kárpátaljai Római Katolikus Egyházmegye VIII. Egyházmegyei Hittanversenyének döntőjére, melyen 5-8. osztályos kategóriában 18, 9-11. osztályos kategóriában pedig 17 csoport mérte össze tudását.

A hittancsoportoknak a döntőre három szent (Assisi Szent Ferenc, Árpád-házi Szent Erzsébet és Tours-i Szent Márton) és két boldog (Romzsa Tódor vértanú püspök és Salkaházi Sára) életéből kellett felkészülniük. A döntő három fordulóból állt: az elsőben tesztfeladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek, a másodikban a szentek és boldogok valamelyikének életéből készített dramatizált jelenetet kellett eljátszaniuk, az utolsó fordulóban pedig villámkérdésekre kellett válaszolniuk. A verseny után Majnek Antal római katolikus megyéspüspök, Mikulyák László koncházai plébániai adminisztrátor és Lengyel Donát nevetlenfalui plébános celebrált szentmisét, melyen Donát atya mondott szentbeszédet. A mise végén következett az eredményhirdetés. Az 5-8. oszt. kategóriában: 1. Nárciszok csapat (Koncháza, hitoktató Fogarasné Bodnár Viola), 2. Assisi csapat (Szürte, hitoktató Dorgay Angelika), 3. Emmánuel csapat (Csap, hitoktató Iván Gabriella). A 9-11. osztályban: 1. Boldogok csapat (Szürte, hitoktató Dorgay Angelika), 2. J

ézus szíve csapat (Bene, hitoktató Ferkó Viktória), 3. Isten irgalmassága csapat (Beregszász, hitoktató Baráth Julianna). A zsűri különdíjjal jutalmazta a legjobb hittanosokat, 5-8. osztályban a szürtei Kulcsár Dávidot (hitoktató Dorgay Angelika), a 9-11. osztályban az ungvári Simon Mariannát (hitoktató Popovics Krisztina). -fzs-