2007. június 1.

2007. június 1., 10:00 , 333. szám

Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Lélek és ez a három egy. I. Ján.5: 7.

A történelmi felekezetek többségét az köti össze, hogy egységesen vallják, hogy Isten: Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök, igaz Isten. Csak az lehet keresztyén, akinek hite erre épül. A pünkösd utáni vasárnapot a Szentháromság vasárnapjának szoktuk nevezni. Beszéljünk most Istenről, aki:

1. Atya. Az Apostoli Hitvallásunk az Atya elé ezt a jelzőt teszi: Mindenható. Az eredeti szövegben: pantokrator, mindenen uralkodó, aki mindenek felett áll, akiről csak annyit tudunk elmondani, amennyit nekünk Jézus Krisztus kijelentett, és amennyire meg tudjuk vallani, hogy Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Mert ha igaz az, hogy Isten Mindenható Atyánk, akkor nem a véletlenség szüleményei vagyunk, és nem a halál tüntet el majd e földi létből.

2. A Mindenható Isten, mondhatatlan dicsőségéről így szól az Ő mondható kijelentése: kezdetben vala az ige ... és Isten vala az ige.. az ige testté lett. Ezt a testté lételt nevezzük Jézus Krisztus fogantatásának és születésének, Pál pedig erről azt mondja: Isten megjelent testben. Azért lett megváltónkká, mert a tökéletes Isten tökéletes emberré lett Jézus Krisztusban. Kettőjük Lelke, a Szentháromság harmadik személye a:

3. Szentlélek. Nem pünkösddel kezdődik, részt vett a teremtésben. Ő szólt a próféták által, Ő ihlette a szentírókat, hogy igazat írjanak, pünkösd óta mindenki számára lehetővé vált, hogy a Szentlélek ajándékában részesedjék. Ez az újjászületés, Krisztus váltsághalálának elfogadása, a bűnbocsánatot nyert ember új élete, kegyelembe fogadtatás. Imádjuk hát azt az örökkévaló Istent, aki: Atya, Fiú, Szentlélek - és ez a Három: Egy!

Józan Lajos