Már csak a karrier létezik

Menedzserbetegség: Amikor a munka az élet

2007. június 1., 10:00 , 333. szám

Amikor az ember csak a karrierre, a bérre, az anyagi értékekre gondol, azt óhatatlanul megsínyli a pszichikuma, az egészsége. A piacgazdaság korában egyre többen vannak, akik az egészségükkel fizetnek a sikerért.

A jelenség nem új keletű, nagyjából egyidős a 80-90-es évek fordulóján bekövetkezett rendszerváltással. Ettől kezdve extra munkával extra bérre lehetett szert tenni, a legtöbbeknek pedig nem is igen maradt más választásuk, mint hogy hagyják magukat "kizsákmányolni", ha egyáltalán túl akarták élni azokat a sanyarú éveket.

V. S. a rendszerváltáskor agronómusként dolgozott egy kolhozban. Kihasználva kapcsolatait, s a kollektív gazdaság széteséséből adódó helyzeti előnyét, intenzív gazdálkodásba kezdett, amit két fiával együtt a benzincsempészetből származó jövedelemmel is kiegészítettek. Alig néhány év alatt a váratlanul nagy jövedelemből a nagyapa tisztes vályogháza helyére két és fél emeletes palota épült, sokszorosára nőtt a jószágállomány, s a bérelt földekkel együtt több hektárt művelt a család. A kilencvenes évek közepén azonban az addig csak nyugtalanító gyomorpanaszok elviselhetetlenné váltak. A helyi orvosok műtétet javasoltak V. S.-nek az akut gyomorfekélye, a fellépő komplikációk miatt azonban hamarosan kritikussá vált a helyzete, s már az sem segített, hogy ismeretségei révén a nagybeteg családfőt az utolsó napokban egy magyarországi kórházban kezelték...

Senki sem vezetett külön statisztikát arról, hányan váltak a megfeszített, esetenként embertelen munka áldozatává az elmúlt másfél évtizedben, nem is szólva azokról, akik a kritikán aluli munkavédelmi viszonyok következtében vesztették életüket vagy váltak nyomorékká. Talán sohasem fogjuk megtudni, valójában hányan érkeztek haza honfitársaink közül megnyomorodva vagy koporsóban a magyarországi, csehországi, oroszországi vagy éppen kelet-ukrajnai idénymunkáról. Annyi bizonyos, hogy ez az újkori népvándorlás óvatos becslések szerint is a megye munkaképes lakosságának mintegy 20-25 százalékát, azaz mintegy 150 ezer embert érintett.

A gazdasági helyzet lassú normalizálódása az ezredfordulón sem járt közvetlenül az életminőség javulásával. A halálig tartó erőltetett fizikai munka gyakorlatát ugyanakkor fokozatosan felváltja a látszólag civilizáltabb, ám valójában az életminőséget legalább ennyire rontó pénzhajhászás divatja. Csináljunk karriert! - nógat a televízió, a közvélemény, életünk szinte minden területén arra ösztönöznek, hogy legyünk sikeresek. Így azután, bár valamelyest csökkent a munkahelyi balesetek száma a kilencvenes évekhez képest, egyre többet hallani arról a tünetegyüttesről, amelyet jobb híján menedzserbetegségnek nevezhetnénk.

K. G. jogászdiplomát szerzett. Tanulmányai végeztével egy multinacionális cégnél helyezkedett el, mely hamarosan kárpátaljai fiókvállalatához nevezte ki. K. G.-nek tetszett az új munkakör, amely szinte minden energiáját elszívta ugyan, de cserébe gyors előmenetelt, kiemelkedően magas bért biztosított. Maga sem vette észre, idővel hogyan sorvadtak el emberi kapcsolatai, miként vált a munka, a minél jobb teljesítmény élete szinte egyetlen céljává, már-már mániájává. A csapdahelyzetből, amelyet sokáig maga sem vett észre, idővel már csak az alkohol és a kábítószerek révén próbált kiutat találni. Amikor szenvedélyei miatt elbocsátották állásából, egész addigi élete összeomlott: a megszokott kiemelt jövedelem híján nyomorúságosnak érezte a létezést, amelyben csak káros szenvedélyei maradtak vele. Látogatóba érkező szülei a kertben találtak rá, felakasztotta magát.

A menedzserbetegség olyan tünetegyüttes, amelyet orvosok aligha fogadnának el diagnózisként, de a szociológusok, szociálpszichológusok előtt is jól ismert a jelenség. Ha például valaki bevallja, hogy 3-6 éve nem volt már szabadságon, gyaníthatjuk, hogy élete távolról sem ideális. A válás, a család felbomlása ezekben a körökben az átlagosnál lényegesen gyakoribb jelenség, amelyet azonban hajlamosak vagyunk ugyanúgy figyelmen kívül hagyni, mint az emberi kapcsolatok fokozatos leépülését. Annál is inkább, mivel hovatovább kitolódik a házasságkötés időpontja, manapság már túl van a harmincadik életéven.

Meg kell alapozni a jövőmet, a családom életét - hallhatjuk gyakorta a legújabb kori karriercsinálóktól, de általában maguk sem veszik észre, hogy idővel valójában nincs már sem jövőjük, sem családjuk. "Én a munkámba vagyok szerelmes" - mondja egy 35 éves ungvári fiatalember, aki talán még büszke is arra, hogy az alváson kívül szinte minden idejét a munkahelyén tölti. Az életnek ez az elsivárosodása és látszólagos kiúttalansága gyakorta a pszichiáterekhez száműzi az embereket, akik így nemegyszer a pszichiáterükkel élnek magánéletet, meglehetősen drágán...

szcs