Az ének- és mesemondó Csapon

Exkluzív interjú Berecz Andrással

A napokban Csapon tartott mesemondó estet Berecz András ének- és mesemondóművész, aki a magyar nyelvterület talán legnevesebb mesemondója. A nagy sikerű est után a művész szívesen válaszolt a Kárpátalja kérdéseire.

- Mondana néhány szót önmagáról, a kezdetekről?

- 1957-ben Budapesten születtem. Soha nem volt a családban tévékészülék, és szerintem ennek, valamint édesanyámnak köszönhetem, hogy mesemondó lettem. Életem különféle vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem. Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenféle rendű és rangú ember "használ" - hazám, az elszakadt részekkel, és a diaszpóra is. Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai. Sok lemezt, kazettát, CD-t, rádió- és televízió-felvételt készítettem itthon, Európában, az USA-ban és Kanadában is; Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Kárpátalján, Nagykunságban, Nyírségben, Somogyban stb. dalokat, meséket, tréfákat gyűjtögetek, lassan huszonöt éve. Tanítottam magyar népzenét Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontói York egyetemen, kanadai, amerikai táborokban. Mesét mondtam tolmácsok segítségével amerikai, kanadai, észt, francia, holland közönségnek is. Utóbb műfordítással is foglalkozom. Tagja vagyok az Egyszólam zenekarnak.

- Hogy lesz egy fővárosi gyerekből a magyar nyelvterület legismertebb mesemondója és -gyűjtője?

- Az első dalokat és meséket édesanyámtól hallottam és tanultam, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Édesanyám olyan jól mesélt, hogy akárhova megyek gyűjteni, a mérce máig is ő maradt számomra. Eleven történeteket, tréfákat, meséket, népdalokat koldultam mindenhol - paraszti házban, kocsmában, templomkertben stb. Ha például székelyföldi mesét mondok, akkor hallom azokat az embereket, akik a mesét elmondták nekem, azok vezetik a nyelvemet. Az általam elmondott mesék soha nem lesznek olyanok, mint az eredetiek, mert én sokat rögtönzök. Az általam gyűjtöttek mellett jómagam is írok meséket. Sokszor éjszakánként felébredve látok meg magam előtt egy-egy mesét. Ha papír és toll is van előttem, azonnal feljegyzem, ha nem, akkor reggel mindenképpen eszembe jut.

- A mesék mellett népdalgyűjtéssel is foglalkozik. Mi keltette fel az érdeklődését a dalok iránt?

- A népdalok voltak előbb, csak azt követően jöttek a mesék. Húsz évvel ezelőtt, egy erdélyi gyűjtés során egy zenekar felkért, hogy énekeljek velük. Azóta a világ számos országában megfordultam, népszerűsítve a magyar népzenét.

- Hogyan került népzenészként és tanárként Amerikába, Kanadába?

- Erdélyben a sikerünk akkora volt, hogy a világ több népzenekutatója is felfigyelt ránk. Néhány hónapon belül már az Egyesült Államokban voltam, ahol New Yorktól a Csendes-óceánig három hónapos körutat szervezett számomra az Ukrajnából elszármazó Linda Jugelov hegedűművésznő. Ekkor már tudtam meséket is, de elsősorban népzenegyűjtő, táncházi énekes voltam. Furcsamód általában nem az ott élő emigráns magyarok voltak az általam megtartott koncertek és táncházi bemutatók nézői, mert ők nem találkoztak a népdalokkal korábban, főleg operettet, Jávor Pált, Karádi Katalint vittek ki a szívükben, ezért nem is értették a magyar népzenét. Az amerikai népzenekutatók és gyűjtők viszont már nagyon régen felfedezték a magyar népzenét. Bartók Béla és Kodály Zoltán nagyon népszerűek az ottani koncerttermekben. Telt házzal adtam elő népdalokat és néptáncokat. Sokszor hívtak tanítani is, Torontóban például udvarhelyszéki népdalokat tanítottam a York egyetemen. Az amerikai kontinens számos városában oktattam egyébként magyar népzenét, amely iránt nagy ott az érdeklődés.

- Hogyan irányult az érdeklődése a Csuvasföldön élők népköltészete felé?

- Úgy, hogy sok bordalfesztiválra elhívtak engem, és már annyi bordalt énekeltem, hogy kezdett érdekelni, vajon a sörről tudnék-e gyűjteni dalokat. Szerencsésen ráakadtam a Magyarországon kiadott Chuvas folk songs című kötetre, melyben a 300 dalból minden tizedikben szerepelt a sör. Nekiálltam lefordítani ezeket a dalokat, és kiderült, hogy a csuvasok a sördalokkal a rokonokat dicsérik.

- Igen sokrétű, szerteágazó tevékenységet folytat. Mi adja ehhez a belső, lelki indíttatást?

- Az identitást a szüleimtől, az erőt a feleségemtől kapom, mert amit csinálok, azt "az ő vállán álldogálva" csinálom, ő teremti meg a hátteret és neveli négy gyermekünket.

- Járt-e már korábban Kárpátalján, folytatott-e itt gyűjtéseket?

- Már többször jártam ezen a gyönyörű vidéken és folytattam mese- és népdalgyűjtést. Életemnek nagyon nagy élménye, amikor Nagypaládon Pisák András bácsit hallottam népdalokat énekelni. Állíthatom, hogy az egyik legjobb énekes, akivel életemben találkoztam. A mesegyűjtés terén szintén örökké az emlékeimben maradnak egy kitűnő forgolányi írástudatlan mesemondótól, Kádár Endrétől hallott tündérmesék. Elmondta, hogy élete legnagyobb élménye volt, amikor álomba mesélte az aratókat. Mese- és népdalgyűjtést folytattam Csetfalván, Nevetlenfaluban, Salánkon, Tiszapéterfalván, Tivadarban és Visken is.

- Van-e olyan része a Kárpát-medencének, ahol még nem folytatott gyűjtést?

- Az Őrségben és Zoboralján mesét még nem gyűjtöttem, Vas megyében is csupán hézagos gyűjtéseket végeztem. Azonban azoknak a helyeknek a száma, ahol gyűjtést folytattam, jóval meghaladja azokét, ahová eddig nem jutottam el. Nagy álmom, amely, remélem, egyszer megvalósul, hogy elmondhassam magamról: az egész magyar nyelvterületen folytattam gyűjtéseket, és hogy hozhassak oltványokat, pótolhatatlan szavakat.

- Mit üzen olvasóinknak?

- Üzenem nekik, hogy a kazáni tatárok mindent tudnak a könyvről, mert habár őket főleg a gyújtogatásról ismeri a világ, azért a könyvről az egyik legszebb találós kérdést tudják, mely így szól: "Kézzel vetegetik, szájjal aratgatják. Mi az?" Eszerint annyit arattál le egy könyvből, amennyit becsukott könyv mellett másoknak is el tudsz mondani. Ha egyáltalán üzenhetek, üzenem a kazáni tatárokkal, hogy arassák le azt, ami jó a könyvekből, ami nem, azt pedig dobják ki jó messzire.

Baráth József