Trianonra emlékeztek Erdélyben

2007. június 8., 10:00 , 334. szám

Gyűlésekkel, szónoklatokkal, gyertyagyújtással emlékeztek meg hétfőn Erdély több városában a trianoni békeszerződés évfordulójáról az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezésében.

Ötperces harangzúgással kezdődött a trianoni szerződésre való megemlékezés a háromszéki Sepsiszentgyörgyön. A központi parkban tartott emlékezésen a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) nevében Gazda Zoltán, az Erdélyi Magyar Ifjak nevében Tamás Simon Lehel, valamint Bayer Zsolt publicista szónokolt. A rendezvényen mintegy kétszázan vettek részt. Ugyancsak az EMI rendkívüli történelemórát hirdetett erre a napra. Este 9 órára közös gyertyagyújtásra és megemlékezésre hívták a város lakosságát a szervezők a temetőbe, az első világháborús honvédemlékműhöz.

Több mint százan gyűltek össze a Hargita megyei Gyergyószentmiklóson is, a római katolikus temetőben található hősök emlékművénél. Római katolikus és református egyházi személyiségek, történészek beszéltek a szerződésről, annak hatásáról, majd az emlékezés koszorúit helyezték el sokan az emlékműnél.

Az EMI nagyváradi szervezete Babits Mihály, Wass Albert, Papp-Váry Elemérné, József Attila, Karinthy Frigyes, Reményik Sándor műveiből rendezett előadást Trianonról.

Marosvásárhelyen és Kolozsváron is filmvetítéssel, előadásokkal, kiállításokkal és más programokkal emlékeztek meg az évfordulóról. (MTI)