Kígyóson a polgármester szívügye a kultúra

2007. június 15., 10:00 , 335. szám
A Cók-Mók előadása Kígyóson

Kígyós a Beregszászi járás egyik hangulatos kis települése, amely 2001-ben lett önálló: a helyi KMKSZ-alapszervezet kezdeményezésére indult el az "elválás" Nagyberegtől. Azóta a falu polgármestere Kész Elemér, akinek a mindennapi ügyes-bajos dolgok mellett szívügye a település kulturális életének fellendítése is. Ez irányú tevékenységéről kérdeztük a polgármestert annak kapcsán, hogy a közelmúltban átadták az új faluházat, és más érdekes rendezvények is felpezsdítették a község kulturális életét.

- A falu önállóságának rövid ideje alatt már sikerült átadni egy új faluházat. Miért is olyan nagy horderejű ez az esemény?

- Kígyóson a rendszerváltást követően vidékünk több településéhez hasonlóan az egyik legnagyobb probléma a kulturális rendezvények lebonyolításának helyet adó faluház hiánya volt. Kígyós rendelkezett ugyan kultúrházzal, de annyira tönkrement, hogy a hivatalos szervek lebontásra ítélték. Ezt azonban nem akartuk, így megpróbáltunk segítséget szerezni felújításához. Az egyik legégetőbb probléma a tetőszerkezet kicserélése volt, amit a település farmereinek támogatásával még orvosolni tudtunk. A további munkálatok azonban már nagyobb segítséget igényeltek. Az Illyés Közalapítványnál a falu háromszor is próbálkozott támogatást szerezni, de sikertelenül. Végül a megoldást a hollandiai Pastorat segélyszervezet jelentette számunkra, akik ezt megelőzően felújították a református templom lépcsőfeljáratát, valamint segítettek a felcserközpontba bevezetni a gázt is. A támogatás megítélése után 2006 kora tavaszán kezdtük el a faluház felújítási munkálatait, augusztusra pedig nagyjából el is készültünk vele. Bevezettük a vizet, korszerű mellékhelyiséget építettünk, bekötöttük az Internetet, s kicseréltük a teljes világítási rendszert is. A fűtőtestek beépítése még megoldásra vár. Az épületben helyet kapott egy korszerű könyvtár is, tavaly Magyarországról 600 kötetet szereztünk. 2006 emlékezetes év még számunkra annyiban, hogy egy sikeres pályázat eredményeként játszóteret adhattunk át a helyi általános iskola és a szomszédságában lévő óvoda udvarán.

- Hogyan gondoskodnak most, a nyári vakáció beköszöntével az iskolásokról?

- A helyi általános iskolában 20 alsós gyermekkel foglalkozik a tanári kar. A 18 napos táborozás alatt a gyerekek reggel 8 órától délután 2-ig tartózkodnak az iskolában, ezalatt a pedagógusok változatos programokat szerveznek számukra: pl. angol és ukrán napot, valamint a település egyes népművészeinek felügyeletével bábozást, makramézást, csomókészítést, terítőfonást stb. tanulnak, pihenésképpen lehetőség van tv-, DVD-nézésre is.

- Június 7-e azonban mindemellett még különlegesebb nap volt a gyermekek számára...

- Igyekeztünk örömet szerezni a táborozóknak, így ezen a napon gyereknapot szerveztünk számukra a faluházban, melyre meghívtuk a Kárpátalján nagy népszerűségnek örvendő bátyúi Cók-Mók Bábszínházat. A Bagu Géza, Riskó Anikó és Béres József alkotta trió egyik nagy sikerű bábjátékát, a Vitéz László és az elátkozott malom c. mesét adta elő. Bár nem vagyok a gyerekekkel egykorú, én is jól szórakoztam a darabon.

- Milyen hosszabb távú programok szolgálják még a falu szellemi életének felpezsdítését?

- 2003-tól testvértelepülési kapcsolatban vagyunk az anyaországi Tiszaráddal. A viszony kitűnőnek mondható, ami részben annak is köszönhető, hogy sok hasonlóság van településeink között. A többség itt is, ott is a mezőgazdaságból él, mindkét helyen problémát jelent a munkanélküliség. A települések jövőjét megalapozó kitörési pontokat is ugyanabban véljük megtalálni: a turizmus és a vendégfogadás fejlesztésében. 2005-ben a két község nyert egy uniós pályázaton, mely a közösségi kapcsolatok fejlesztését, azok elmélyítését hivatott elősegíteni. Ennek köszönhetően megjelent egy Kígyós és Tiszarád életét bemutató kiadvány is. Kölcsönösen ellátogatunk egymás majálisaira, falunapjaira, a fiatalok számára kirándulásokat és táborozásokat szervezünk. Terveink szerint e hónap végén is lesz egy közös kirándulásunk, s a jövőben megpróbálunk még több közös pályázatot lebonyolítani.

-halász-