2007. június 29.

2007. június 29., 10:00 , 337. szám

Szellem és test

1 Kir 13, 16b 19-21 (Illés próféta tanítványául választja Elizeust), Gal 5,1. 13-18 (Isten gyermekeinek szabadságát Krisztus szerezte meg nekünk), Lk 9, 51-62. (Jézus követése áldozatot kíván).

A Biblia fent jelzett szövegei az emberben meglévő kettősséget villantják fel: a szellem és a test kettősségét. Valami az embert állandóan a jobbra ösztönzi, ugyanakkor gyengesége visszatartja. Ez akkor tapasztalható meg különösen, ha egy magasabb, isteni hívásra kell válaszolni. Amint ez elhangzik, a lélek hajlandó követni - ugyanakkor jelentkezik az emberi gyengeség, a visszahúzás.

Amikor Illés Isten hívását Elizeusnak elmondja, ő még vissza akar menni, elbúcsúzni. Illés nem tagadja ezt meg, de nem is örül ennek.

Az evangéliumban szereplő három személy közül ketten felajánlkoznak Jézus követésére. Jézus erre figyelmeztetéssel válaszol: követésének nehézségeit hangsúlyozza. A harmadik, akit Ő maga hív, előbb el akarja temetni apját, majd csak azután követni a Mestert.

A tapasztalat azt mutatja, hogy aki a hívó szót visszautasítja azzal, hogy majd ekkor vagy akkor követi, - az később nem fogja követni...

A keresztségben megkapjuk az első meghívást, később az áldozásra, bérmálásra (konfirmáció), vagy különleges élethivatásra. De ugyanígy a keresztény házasságra - a megszentelt frigyre! Az esküvő nem csak pompával, hanem komoly lelki emelkedettséggel történik, buzgóság az első években, komoly vallásosság... Azután jön a közömbösség, a csak evilági értékek és érdekek keresése...

Figyelmeztetés mindez, hogy amíg e földön élünk, mindig van kettősség, és nekünk a "lélek oldalára" kell állnunk.

Bohán Béla