"Szippantást vállalok..."

Vállalkozás

2007. június 29., 10:00 , 337. szám

A Beregszászban élő Riskó János és Erika ritka vállalkozásba fogott ez év elején: emésztőgödrök és kerti vécék tisztításával foglalkoznak, mivel más munkalehetőség nem kínálkozott a számukra.

- Mióta működik ez a vállalkozás, s mi adta az ötletet?

- 2007 januárjától működtetjük ezt a céget - válaszolja Erika -, egy beregszászi ügyvéd alapította még az elmúlt évben, de februártól már hivatalosan a mi vállalkozásunk. Az előző munkahelyünkön nem kerestünk annyit, hogy megéljünk belőle, így elkezdtünk gondolkodni azon, mihez kezdjünk. Ekkor kapóra jött egy újsághirdetés, melyben szippantós autóra kerestek sofőrt. A már fentebb említett személy adta ezt fel, aki 2006 elején indította be az emésztőgödrök és vécék tisztításával foglalkozó vállalkozását. Egy külföldről behozott gépjárműre kellett munkás, s a válogatáson a férjem felelt meg a követelményeknek. Azonban nem ment olyan jól az üzlet (kevés volt a megrendelés, hiszen nem sokan tudtak a létezéséről), ezért a tulajdonos úgy döntött, eladja az autót és a céget felszámolja. Mi jó ötletnek tartottuk az ilyesfajta vállalkozást, ezért megvásároltuk a gépjárművet, s beindítottuk a saját cégünket.

- Hogyan osztják meg a feladatokat?

- Én intézek minden papírmunkát, könyvelek, felveszem a megrendeléseket, a férjem pedig teljesíti ezeket. Egyszerű, kis családi vállalkozás vagyunk, alkalmazottunk nincs, ketten oldjuk meg a feladatokat.

- Hogyan zajlik egy munkanap?

- Telefonál a megrendelő, s én egyeztetem vele a megfelelő időpontot. Előfordul, hogy kora reggel, 5-6 órára vagy késő délután kell kimenni a helyszínre, hiszen sokan dolgoznak, s csak ekkor érnek rá. Ezután árat egyeztetünk. Mi 70 hrivnyáért tisztítjuk a városban az emésztőgödröt, s 80-ért a vécét, de sokallják, pedig nekünk a benzinárakat is figyelembe kell vennünk, s hiába emelkedtek meg az üzemanyagárak, mi nem lettünk drágábbak. A város tulajdonában lévő szippantós kocsi 55 hrivnyába kerül, s akkor jön, amikor tud, mi viszont ott vagyunk a megbeszélt időpontban, s elvégezzük a kért munkát: ha kell, ki is mossuk az emésztőt, ugyanis így nő a gödör befogadóképessége. A városban sok állandó megrendelőnk van: mi tisztítjuk a városi vécéket, autómosókat, cégekhez járunk, valamint óvodákba, iskolákba. Az uszodának, a konzervgyárnak, az Arany Pávának, a lovardának is dolgoztunk már. Falun is vállalunk munkát, de csak a Beregszász közelében. Ide drágább a tarifa (a benzin miatt), minden fuvar 100 hrivnyába kerül (vagyis ahányszor megtelik a 3600 literes tartály). Ez ahhoz képest, hogy egyes helybéli "magánozók" 50 dollárért végzik el ugyanezt a munkát, szerintem nem sok.

- Hová kerül a szippantós kocsi tartalma?

- Van saját lerakóhelyünk a Munkácsi úton található 1. sz. szennyvízátpumpáló állomáson, ahol természetes módszerrel tisztítanak. Ide kaptunk engedélyt a várostól, amikor beindult a cégünk. Egy tartálykiürítésért kb. 10 hrivnyát kell befizetnünk a városi kommunális vállalat számlájára. Minden héten egy napot arra szánunk, hogy kitisztítsuk a kocsin lévő tartályt, ugyanis gyakran berakódik földdel, homokkal.

- Milyen nehézségek merülnek fel a munka során?

- A dugulások mindennaposak - veszi át a szót János -, felakadt már a csőben fél tégla, fedő, csont, sőt egyszer találtam benne egy tízhrivnyást is. Még el sem ázott, leöblítettem, kiszárítottam, s elköltöttem. Nekünk az a jó, ha esik az eső, mert akkor könnyebben tudjuk kitisztítani az emésztőket és a vécéket. A megrendelők néha kérik, hogy tisztítsam ki a csöveket, de ezt nem tudom teljes mértékben teljesíteni, mert nincsenek meg hozzá a megfelelő szerszámaim. Egy 20 000 hrivnyába kerülő, ilyen munkára alkalmas gép beszerzése lenne a megoldás, de ez csak a távlati terveinkben szerepel. Az is nagy probléma, ha a szippantós kocsival nem tudok hozzáférni a kitisztítandó vécéhez vagy emésztőhöz, mivel csak 15 méter cső van az autón, és ha például 30 méteres körzetben nem lehet megközelíteni az emésztőt, nem tudom elvállalni a munkát.

- Milyen elvárásoknak kell megfelelni egy ilyen munkakörben?

- Az emberek sokfélék - mondja Erika -, de amit kérnek, mi azt teljesítjük, ha módunkban áll. Kimossuk a gödröt, amennyire lehet, kitisztítjuk a csőrendszert, bár ez már csőszerelői munka. Az időegyeztetés a leggyakoribb elvárás, tehát akkor kell mennünk, amikorra várnak. Általában nincs a megrendelőknek különleges kérésük, örülnek annak, hogy nem kell várni heteket arra, hogy ki legyen tisztítva az emésztőgödör.

- Milyen terveket dédelgetnek a vállalkozással kapcsolatban?

- Fejleszteni szeretnénk már az idén - folytatja a feleség -, hiszen kellene még több cső, mert a jelenlegi nem mindig elég hosszú, s kopik is a használat közben. A szippantós kocsira egy szivattyú is szükséges volna, mert ezzel a szennyvízcsöveket tudnánk kitisztítani. Próbáltunk kölcsönért folyamodni, de nem kaptunk. Az egyik helyen az volt a kifogás, hogy túl fiatal a vállalkozás, próbáljuk meg majd 7-8 hónap múlva, de akkor sem a cégre vegyük fel, hanem házépítésre. A másik hitelintézményben adtak volna rögtön, ha élelmiszerrel foglalkoznánk, mert az ilyen cégformákra nincs profiljuk, pedig mi még az autót is felajánlottuk fedezetként.

Kis vállalkozás vagyunk, még nevünk sincs, de reméljük, hogy egyszer nagyobbak leszünk. Ezért lenne szükség a fejlesztésekre. A hétköznapok munkával telnek, de mindig igyekszünk időt szakítani a pihenésre, a kikapcsolódásra. Meggazdagodni nem fogunk ebből a munkából, de megélni, reméljük, igen.

snicer