Verbőc: templom- és harangszentelés

2007. június 29., 10:00 , 337. szám

Június 24-e ünnepnappá vált Verbőc és Feketepatak görög és római katolikus közössége számára: felszentelték a közelmúltban felépült ökumenikus templomukat, melynek alapkövét 2003 őszén rakták le. A templom a 2002. június 21-én Rómában II. János Pál pápa által boldoggá avatott, 1947. november 1-jén vértanúhalált halt egykori munkácsi görög katolikus megyés püspök, Romzsa Tódor nevét viseli majd.

Az ünnepségen részt vett Milan Sasik, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye apostoli adminisztrátora, Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, Jurij Dzsundzsar Novi Sad-i (Újvidék, Szerbia) görög katolikus püspök, Bendász Dániel görög katolikus esperes, Szabó Konstantin, az Ungvári Romzsa Tódor Papi Akadémia prefektusa, valamint Kárpátalja településeinek számos görög és római katolikus lelkipásztora.

Az ünnepre választott olvasmányok Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írott leveléből, valamint Szent Máté evangéliumából hangzottak fel. A szentelési szertartás utáni körmenet alatt Milan püspök megszentelte a templom külső részét is. A templomba visszatérve Jurij püspök mondott szentbeszédet, melyben szólt a templom védőszentje, boldog Romzsa Tódor püspök életéről és vértanúságáról.

Köszöntötte az ünneplőket Majnek püspök atya is, majd ünnepélyesen felszentelték a templom új kisharangját.

Végezetül Trescsula László mátyfalvai és verbőci parochus mondott köszönetet a templomépítés támogatóinak, köztük Szemedi Jánosnak, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspökének, Sasik, Majnek és Dzsundzsar püspököknek és a katolikus egyházmegyéknek, a Nagyszőlősi Járási Közigazgatási Hivatalnak, a Renovabis Alapítványnak (Németország), a pécsi és a zalaegerszegi Jézus szíve plébániáknak, a budai Szent Imre-plébániának, a Tyukodi Attila atya vezette felsővadászi görög katolikus egyházközségnek, valamint a salánki és mátyfalvai gyülekezeteknek. Trescsula atya külön megköszönte a templom építésében élenjáró Makszimovics András mesternek és segédjének, Magyar Lászlónak az áldozatos munkát.

Az ünnepség végén a pécsi Jézus szíve plébánia énekkara szolgált, majd a templomudvaron szeretetvendégségre került sor.

-halász-